Koronavírusos bakancs miatt állhat bíróság elé a férfi

A "COVID-19" feliratot ragasztotta fel egy bakancsra az M3-as metrón a férfi, arra utalva, hogy a lábbeli fertőzött. Közveszéllyel fenyegetés bűntettével állhat bíróság elé.

Koronavírus-fertőzésre utaló bakancsot hagyott egy férfi az M3-as metrón. Az eset közel három évvel ezelőtt történt, a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség most emelt vádat a 49 éves férfival szemben – írja a 24.hu. A különös cselekményről készült videófelvételt az ügyészség is nyilvánossá tette.

Az eset a járvány kitörésének korai szakaszában, az ország egész területére elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt történt. A férfi a Dózsa György úti megállóban felszállt a metróra, leült az egyik ülésre, majd a szatyrából kivett egy bakancsot, amelyen egy fehér papíron a koronavírusra utaló, „COVID-19” feliratot helyezett el. 

Ezzel a tettével a férfi azt a látszatot keltette, hogy a metrókocsiban lévő tárgy fertőzött, az utasok pedig elkaphatják a betegséget. Emiatt az érintett szerelvényt ki kellett venni a forgalomból, és fertőtleníteni kellett, ami miatt a BKV Zrt.-nek több mint 400 ezres kára keletkezett. Az ügyészség pénzbüntetést kért a közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolt férfire.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra