Koronavírus: nagy a káosz Európában

Európában egyre nagyobb méreteket ölt az új koronavírus-járvány.

Mutatjuk, milyen állapotok uralkodnak az európai országokban az új koronavírus-járvány miatt.

Magyarország

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, a szerda reggeli hivatalos jelentés szerint 13-ra nőtt a Magyarországon diagnosztizált koronavírusos betegek száma. A Debrecenben élő brit férfi egyik kontaktjánál, egy magyar nőnél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. A nő már napok óta a Szent László kórházban van elkülönítve, állapotáról azonban még nem hoztak nyilvánosságra információkat. Várhatóan az operatív törzs délutáni sajtótájékoztatóján beszámolnak majd róla. A magyarországi fertőzöttek között 4 magyar, 8 iráni és 1 brit állampolgár van. További 53 embert karanténban tartanak, és eddig összesen 531 mintavételt végeztek el az akkreditált laboratóriumban.

Olaszország

Egy nap alatt csaknem 170 új halálesetet és mintegy ezer új megbetegedést regisztráltak Olaszországban. Az új koronavírus így már 631 áldozatot szedett és több mint 10 ezer embert fertőzött meg országszerte. Az haláesetek száma 24 óra leforgása alatt 36 százalékkal, a megbetegedések száma pedig 10,7 százalékkal emelkedett. Ez a legnagyobb mértékű emelkedés az új típusú koronavírus február 21-ei olaszországi felbukkanása óta. Ahogy már korábban is megírtuk , a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt kedden Olaszország egész területén a legmagasabb fokozatú óvintézkedések léptek életbe, hogy lassítani tudják a fertőzés további terjedését. Az új szabályok a tervek szerint április 3-áig maradnak érvényben, addig minimálisra korlátozzák a lakosság mozgását, és országszerte szünetel az oktatás is. Az óvintézkedések részeként április 3-ig lezárták a látogatók előtt a Szent Péter teret és a Szent Péter-bazilikát is.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, Európa
Európában egyre nagyobb méreteket ölt az új koronavírus-járvány. Fotó: Getty Images

Franciaország

Franciaországban az elmúlt 24 órában 372 új koronavírusos esetet jelentettek. Az országban eddig ez volt a legnagyobb mértékű emelkedés. A franciák eddig összesen 1784 megbetegedést és 33 halálesetet jelentettek. A betegek közül 86-an az intenzív osztályon fekszenek, az áldozatok nagy része pedig 75 év feletti volt. A francia államfő, Emmanuel Macron úgy véli, Franciaországban még csak most kezdődik a koronavírus-járvány, de egyelőre nem várhatók olyan drasztikus intézkedések, mint Olaszországban vagy Kínában. Az Elysée-palota ugyanakkor megerősítette az államfő körüli egészségügyi védelmet, miután kiderült, hogy Patrick Strzoda kabinetvezető kapcsolatban állt egy fertőzöttel.

Németország

Az új típusú koronavírus már az összes tartományt elérte Németországban - utolsóként Szász-Anhaltot, ahol 5 fertőzést regisztráltak a keddi hivatalos adatok szerint. A kór eddig 1333 embert fertőzött meg és 2 áldozatot szedett országszerte. Az ország vezetősége azonban arra számít, hogy a járvány heteken belül tovább fog erősödni, és valószínűleg újabb haláleseteket is okoz majd.

Spanyolország

A kínai tudósok szerint a járványt okozó új koronavírus két törzse is terjed az emberek között. További részletekért kattintson ide!

A legfrissebb adatok szerint Spanyolországban eddig 1622 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, 101 beteget ápolnak intenzív osztályon és 35 ember halt bele a betegségbe. A gyógyultak száma 135. A helyzetre való tekintettel Spanyolország szerdától két héten át nem fogad Olaszországból érkező utasszállító repülőgépeket, és az iskolákat is bezárják.

Románia

Felgyorsult az új típusú koronavírus terjedése Romániában. Az elmúlt 24 órában 8 új fertőzöttet regisztráltak, amelyre még nem volt példa korábban: eddig napi 1-2, maximum 4 új esetet jelentettek. Az új betegek mindannyian bukaresti lakosok. A kór eddig országszerte 25 embert fertőzött meg, 5-en közölük már meg is gyógyultak.

Ausztria

Ausztriában már 182 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust. Az ország mostantól nem fogadja az Olaszországból érkezőket, a többi külföldi pedig csak akkor lépheti át az osztrák határt, ha orvosi igazolása van arról, hogy nem fertőzött.

Csehország

Csehországban szerda reggelig 64 személynél mutatták ki az új koronavírust. A fertőzések döntő többségét olyan személyeknél észlelték, akik korábban Észak-Olaszországban jártak. Jelenleg azonban már 11 olyan személy is beteg, akik Csehországban kapták el a vírust. A betegek közül eddig még senkit sem nyilvánítottak gyógyultnak, 8 beteget azonban már kiengedtek a kórházból - ők jelenleg házi karanténban vannak. "Még nem beszélhetünk teljes gyógyulásról, de állapotuk már nem tette szükségessé a kórházi kezelést" - magyarázta Adam Vojtech egészségügyi miniszter. A koronavírus-járvány további terjedésének megakadályozása céljából szerdától meghatározatlan ideig szünetel a tanítás az összes iskolában, és a 100 fősnél nagyobb nyilvános rendezvények szervezését is megtiltották. A tömegközlekedést, valamint a bevásárlóközpontok és a vendéglők forgalmát egyelőre nem korlátozzák.

Lengyelország

Lengyelországban eddig legalább 18 embert fertőzött meg a koronavírus. Két idősebb beteg állapota súlyos. A további terjedés megfékezése érdekében az összes tömegrendezvényt lemondták az országban.

Görögország

Görögországban eddig 89 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, haláleset még nem történt. A további terjedés megakadályozása érdekében viszont két hétre bezárják az iskolákat, az egyetemeket, a napköziket és az egyéb oktatási intézményeket. "Itt az ideje, hogy a görögök tanújelét adják személyes felelősségüknek. Valamennyi iskola bezár 14 napra, hogy megakadályozzuk a vírus közösségen belüli terjedését" - jelentette be Vasszilisz Kikiliasz egészségügyi miniszter.

Bosznia-Hercegovina

A koronavírus-járvány miatt Bosznia-Hercegovina szerbek lakta részében bezárták az iskolákat és betiltották a tömegrendezvényeket, valamint látogatási tilalmat vezettek be a kórházakban és más egészségügyi intézményekben az egész ország területén. Az intézkedések március végéig biztosan érvényben maradnak. Emellett a tervek szerint fokozottan ellenőrzik majd az országba érkezőket. A boszniai Szerb Köztársaságban egyébként eddig 4 embernél azonosították a vírust, az ország főként horvátok és bosnyákok lakta részében, a Bosznia-Hercegovinai Föderációban pedig 1 megbetegedést regisztráltak.

Nagy-Britannia

Nagy-Britanniában eddig 382 koronavírusos betegről tudnak. Kedden késő este bejelentették, hogy a brit egészségügyi államtitkár, Nadine Dorries is megfertőződött. Az angliai tisztifőorvos-helyettes, Jenny Harries szerint pedig két héten belül már tetőzhet az országban a járvány. Ha ez valóban bekövetkezik, akkor minden megfázásos tünetet észlelő állampolgárnak két hetes otthoni karanténban kell maradnia. Az új koronavírus okozta betegségben egyébként eddig hat idős brit állampolgár halt meg. Öten Nagy-Britanniában, egy további páciens pedig - aki a Japán partjainál vesztegzár alá vont Diamond Princess óceánjárón utazott - egy japán kórházban hunyt el, még februárban. Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) tájékoztatása szerint a betegség brit halálos áldozatainak mindegyike krónikus egészségi problémákkal küszködött.

A koronavírus miatt karanténba kell vonulnia annak, aki Olaszországból tér haza Romániába. Többen lázadnak az intézkedés ellen, mások megpróbálják kijátszani a szabályt. A részleteért olvassa el az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra