Koronavírus: meggyógyult az első magyar beteg

Megvan az első magyar, aki felgyógyult a koronavírus-fertőzésből. A Diamond Princess óceánhajó egyik dolgozójáról van szó, aki elhagyhatta a karantént Japánban.

A külföldön karantén alá helyezett magyar állampolgárok állapotáról tájékoztatott csütörtök hajnalban egy Facebook-videóban Szíjjártó Péter külügyminiszter. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve a politikus közölte: megvan az első magyar, aki sikeresen felgyógyult a koronavírus-fertőzésből. Vannak azonban új esetek is.

Ahogy korábban is megírtuk , a Diamond Princess nevű üdülőhajó heteket vesztegelt Japán partjainál, miután több utas szervezetében is kimutatták a koronavírust. Az utasok között három magyar is volt: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló, küzülük az egyik szervezetében azonosították a vírust. Miután felgyógyult, a Japánban megfigyelés alatt tartott két másik magyar állampolgárral elhagyhatta a karantént. Szintén hazatérhetett az egyik Németországban karantén alá volt magyar jogász is.

Vietnamban és az USA-ban is karantén alá vontak magyarokat

Szíjjártó Péter új esetekről is beszámolt, egy magyar állampolgár Vietnámban került karanténba azután, hogy egy repülőn utazott az egyik fertőzött személlyel. Egy másik, Oaklandben kikötött óceánjáró fedélzetén két magyar került megfigyelés alá, a külügyminisztérium velük is felvette a kapcsolatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, egészen keleten, északkeleten még az esti órákig is maradhatnak borongós körzetek. A csapadék súlypontja lassanként az északkeleti, keleti országrész fölé helyeződik át, egyre inkább ott fordulhat elő eső, zápor, délután esetleg zivatar is. A késő délutáni, kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!