Koronavírus: ez növeli a fertőzésveszélyt zárt térben

A szakértők számításai szerint a rossz szellőzés esetén a fertőzés kockázata 70 százalékkal emelkedik.

A maszkviselés, a távolságtartás és a résztvevők számának korlátozása mellett a jó szellőzés is kulcsfontosságú a koronavíus -járvány idején tartott tömegrendezvényeknél egy németországi koncertkísérlet eredménye szerint. A nyári vizsgálat elemzésének következtetéseit csütörtökön mutatták be a Hallei Orvosi Egyetem kutatói.

Koronavírus: idén a karácsony is más lesz A koronavírus-járvány már felülírta a húsvéti és a nyári terveinket, valamint a tanévkezdéssel kapcsolatban is számos változást hozott. Úgy tűnik azonban, hogy a karácsony sem tud majd a krízishelyzet hatásai nélkül telni. Kattintson a részletekért .

A Restart-19 nevű vizsgálat eredményei rámutatnak annak fontosságára, hogy zárt térben tartott rendezvények esetén a látogatók számát az aktuális fertőzési esetszámokhoz igazítsák. A zárt térben tartott rendezvények alapfeltétele a jó szellőztetőrendszer, amely a terem levegőjét rendszeresen friss levegővel cseréli. Ez a fertőzésveszély szempontjából az egyik döntő tényező - mondta Stefan Moritz, a vizsgálat vezetője.

Sokat kell még arra várnunk, hogy a megszokott koncertélményben lehessen részünk. Fotó: Getty Images
Sokat kell még arra várnunk, hogy a megszokott koncertélményben lehessen részünk. Fotó: Getty Images

A szakértők számításai szerint rossz szellőzés esetén a fertőzés kockázata 70 százalékkal emelkedik. Szintén elengedhetetlen a szigorú higiéniai szabályok betartása, a távolságtartás és a maszkviselés a rendezvény teljes ideje alatt. A kutatók szerint csak ültetett eseményeket szabad szervezni a járvány idején, hogy el lehessen kerülni az álló koncertek alatt előforduló, ellenőrizetlen érintkezéseket, és fontos, hogy több be- és kijárat álljon a nézők rendelkezésére.

Sokat buliztak a kísérletek során

A tudósok vizsgálatuk során különböző forgatókönyveket szimuláltak 4, 8, és 17 ezer nézővel. Számítógéppel mérték fel a légáramlás, a levegőben terjedő aeroszolok hatását. A kutatás alapját egy augusztusi koncertkísérlet adta a lipcsei koncertarénában. A német nyelvterület egyik legnagyobb popsztárja, Tim Bendzko három minikoncertet adott 1400 önkéntes néző előtt, miközben a szakértők hatalmas adatmennyiségre tettek szert.

Ez volt a három koncert közt a különbség

Az első koncertet a járvány előtti szabályok szerint bonyolították le a kapunyitástól az utolsóként távozó vendégeket szállító villamos elindulásáig. A második koncerten a résztvevőknek egy olyan fertőzésvédelmi szabályrendszert kellett követniük, amelyet a korábbi hónapokban megszokott járványlassító megoldások alapján dolgoztak ki koncertre optimalizálva. A harmadik minikoncertet szigorúbb szabályokkal tartották meg, így például kikötötték, hogy a nézőknek legalább másfél méter távolságot kell tartaniuk egymástól. A résztvevők - akik csak negatív koronavírus-teszttel és testhőmérséklet-mérés után léphettek be a sportcsarnokba - jeladó készüléket viseltek, hogy a kutatók rekonstruálhassák mozgásukat. Fluoreszkáló kézfertőtlenítőt is kaptak, hogy azonosíthatók legyenek a felületek, amelyeket megérintettek.

Egy orvos és egész családja elhunyt koronavírusban Ukrajnában - további részletekért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.