+18° - +36°
Nincs front

Koronavírus: ez az indiai mutánsnak is gátat szabhat

A brit egészségügyi miniszter szerint az oltások védenek az indiai variáns ellen is.

Az új típusú koronavírus indiai variánsa a jelek szerint más változatoknál könnyebben terjed, azonban egyre nagyobb bizalommal kijelenthető, hogy az oltások e variáns ellen is védelmet nyújtanak - mondta Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A politikus a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott, hogy a hivatalosan B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott indiai koronavírus-variáns több helyen, de kis számban okozott fertőzéseket Nagy-Britanniában.

Rusvai: "a koronavírusnál jöhetett volna sokkal rosszabb"

Szívmelengető közvetlenséggel és a laikusok számára is érthetően beszél a koronavírusról, de ha kell, traktorra ül a "birtokai" egyikén, és szánt, vagy éppen birkát ellet. Rusvai Miklós virológussal, az Állatorvostudományi Egyetem nyugalmazott professzorával, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktorával beszélgettünk. Interjú!

Az indiai variáns gócpontjának számító északnyugat-angliai Boltonban jelenleg 18-an vannak kórházban a B.1.617.2 vírusváltozat okozta megbetegedéssel, és közülük egy kapta meg előzőleg a koronavírus elleni oltást, de gyenge egészségi állapotú páciensről van szó, aki több krónikus betegséggel küszködik - közölte Hancock. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, az indiai vírusváltozat egyetlen halálesetet sem okozott azok körében, akiket beoltottak a koronavírus elleni vakcinával.

Ennek ellenére is enyhítenek

Matt Hancock határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy helyénvalónak tartja-e a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások hétfőre tervezett jelentős enyhítését. A miniszter úgy fogalmazott, bizalommal kijelentheti, hogy a tervezett enyhítési lépések végrehajthatók, de elővigyázatosnak kell lenni azzal kapcsolatban, hogy e lépéseket miként hajtják végre. A brit kormány nyitási programja alapján hétfőtől az éttermek, a pubok és a bárok megnyithatják beltéri kiszolgáló helyiségeiket, kinyithatnak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok és a stadionok, ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és egyéb turisztikai szálláshelyek, és lehetővé válik a turisztikai célú utazás Nagy-Britannián belül.

A brit egészségügyi miniszter szerint az oltások védenek az indiai variáns ellen is. Fotó: Getty Images
A brit egészségügyi miniszter szerint az oltások védenek az indiai variáns ellen is. Fotó: Getty Images

A BBC műsorában Matt Hancock arról beszélt, az elővigyázatosság ebben az esetben annak fontolóra vételét jelenti, hogy ha az időjárás engedi, továbbra is biztonságosabb az éttermek külső helyiségeiben leülni, mint belül, továbbra sem kell feltétlenül hosszabb időt mások szoros közelségében tölteni, és érdemes arra is figyelni, hogy a beltéri helyiségek jól szellőzzenek. A brit kormány négy lépésből álló nyitási menetrendjének végső, június 21-i időpontjában minden, akkor még érvényben jogi korlátozás megszűnne. Arra a kérdésre, hogy ez az időpont teljesíthető lesz-e, a brit egészségügyi miniszter elmondta, a kormány egy héttel korábban, június 14-én jelenti be az erről szóló döntést.


"Pánikra nincs ok"

John Edmunds, a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) tagja ugyanebben a BBC-műsorban kijelentette, hogy az indiai variánssal foglalkozni kell, de pánikra nincs ok. Edmunds professzor hangsúlyozta, az ország sokkal jobb helyzetben van most, mint amikor az év elején az először Délkelet-Angliában azonosított kenti vírusváltozat kezdett terjedni, mivel az oltási program lendületesen halad, és már csak kevesen vannak kórházban COVID-19 miatt. A brit egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint a 67 milliós országban jelenleg 991 pácienst kezelnek kórházban COVID-19-cel. Nyolc hónapja most először csökkent ezer alá a kórházi kezelésre szoruló COVID-19-betegek száma Nagy-Britanniában. Januárban, a brit koronavírus-járvány tetőzésének idején csaknem 40 ezren voltak kórházban a koronavírus-fertőzésből kialakult betegség miatt.

Az év elején érzékelhető készlethiány miatt, illetve az oltási program felgyorsítása érdekében több ország, köztük Magyarország is módosított a koronavírus elleni vakcinák második adagjának ütemezésén. Most azonban már van elég vakcina ahhoz, hogy lerövidítsük a két dózis beadása között eltelt időt. De vajon érdemes-e? A válaszért kattintson korábbi cikkünkre.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+31, +36 °C
Minimum:
+18, +23 °C

Hazánkban kedden délelőtt a derült időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag