Kiderült, mekkora kárt okoztak a banki csalások tavaly

2023-ban több mint 18 ezer alkalommal hajtottak végre sikeres banki csalást Magyarországon.

Tavaly 18 296 banki csalás történt, amikkel több mint 23 milliárd forinttal károsították meg a magyar ügyfeleket - írja az RTL a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva. 

2022-ben még a 2023-as harmadát sem érte el a sikeres csalási kísérletek száma, a kár akkor 9 milliárd forint volt. Öt évvel ezelőtt, 2019-ben pedig csupán 58 alkalommal sikerült csalónak hozzáférniük az ügyfelek bankszámláihoz, és akkor még csak 437 millió forintot zsákmányoltak. Az átverések 2020-ban, a pandémia idején indultak be, azóta minden évben a többszörösére nőtt a sikeres visszaélések száma és értéke.

banki csalás
Soha ne adjuk ki a bankkártyánk adatait! Fotó: Getty Images

Bár 2023 utolsó negyedévére az előző negyedévhez képest harmadával csökkent a megvalósult csalások száma és összege, az MNB továbbra is fokozott elővigyázatosságra figyelmeztet. A visszaesésben szerepet játszhatott az, hogy az ügyfelek egyre éberekkel, valamint a bankok visszaéléseket szűrő rendszerei is.

Az RTL emlékeztet rá, hogy soha ne adjuk ki bankkártyánk és a számlánk adatait, az SMS-ben érkező linkekre ne kattintsunk rá, új alkalmazásokat ne telepítsünk. Ha pedig valaki a bank nevében telefonál egy "gyanús" tranzakció miatt, tegyük le a telefont. Ilyenkor hívjuk fel a bank hivatalos ügyfélszolgálatát, hogy kiderítsük, tényleg történt-e valami.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.