"Ingyenessé kell tenni a koronavírusteszteket"

Vitatja a határok lezárásának hatékonyságát és ingyenes koronavírustesztelést sürget az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezető epidemológusa.

Agresszívebben és gyorsabban terjed az új koronavírus , mint az első hullám idején - derült ki Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezető epidemiológusának előadásából hétfőn. A járvány most másik arcát mutatja, ezért másképp is kell reagálnunk. Míg tavasszal egy ember átlagosan 1,1 másik embert fertőzött meg SARS-CoV-2-vírussal, addig most 2,5-3-at, azaz a járvány két-háromszoros sebességgel terjed - idézi beszámolójában a szakembert a Népszava .

Oroszi Beatrix epidemológus szerint ingyenessé kellene tenni a koronavírustesztet Magyarországon. Fotó: Getty Images
Oroszi Beatrix epidemológus szerint ingyenessé kellene tenni a koronavírustesztet Magyarországon. Fotó: Getty Images

Nem megoldás a határzár

Oroszi Beatrix - aki a Semmelweis Egyetemen, a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete által szervezett "COVID 19 járvány" szimpóziumon ismertette a legfrissebb adatokat - úgy fogalmazott, augusztus eleje óta az esetszámok lépcsőzetesen emelkednek, az áttörés pedig a múlt heti hosszú hétvége után volt, amikor a 30-40-es napi fertőzöttszám hirtelen megugrott, és vasárnap már 292 új esetet regisztráltak. Az epidemológus rámutatott, a határok lezárása nem feltétlenül hatékony, mivel a külföldi fertőzéshez köthető esetek még a 10 százalékot sem érik el. Az epidemológus arról is beszélt, tavasszal inkább az idős- és szociális otthonokat, kórházakat érintette a terjedés, míg most falunapokon, gólyatáborokban, esküvőkön történnek az átvitelek.

A COVID-19-es betegek átlagéletkora most 31 év

De nem csupán ebben különbözik a mostani hullám a tavaszitól. Mint arról a HáziPatika.com-on is beszámoltunk , az új típusú koronavírus ezúttal inkább a fiatalok között terjed, Orosz szerint pedig már a 27. héttől megfigyelhető volt a COVID-19-betegek átlagos életkorában bekövetkezett változás. Az átlagéletkor akkor 63 év volt, most 31. Ez azért is gond, mert a fiatalok gyakran tünetmentesek, vagy enyhe tünetekkel esnek át a fertőzésen, így szinte észrevétlenül adják tovább a vírust. Mindezt pedig a terjedés most tapasztalható sebessége is alátámasztja.

Merkely: a határzár már nem lesz elég A vártnál 3-4 héttel korábban ért Magyarországra a koronavírus-járvány újabb hulláma, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint pedig ennek oka az, hogy sok magyar nyaralt külföldön. További részletek itt .

Ezt tehetik az emberek

Oroszi Beatrix szerint, ha szeretnénk elkerülni, hogy a Floridában történtek - ahol szintén a fiatalok betegedtek meg először, és később terjedt át más korosztályokra a vírus, majd öt hét alatt felfutott a halálozások száma is - itthon is megismétlődjenek, akkor gyors és hatékony intézkedések kellenek, nem szabad elbagatellizálni a járvány elleni küzdelmet. Hangsúlyozta, a legfontosabb az új esetek azonosítása és a gyors kontaktkutatás, ehhez azonban sok tesztelésre van szükség. "Annak érdekében, hogy a lakosság minél könnyebben hozzáférjen a tesztekhez, ingyenessé kell tenni azokat" - javasolta az ITM vezető epidemológusa, aki szerint az emberek azzal tehetik a legtöbbet, ha helyesen - szájat, orrot is eltakarva - viselik a maszkot, megtartják a fizikai távolságot (másfél métert), és gyakran mosnak kezet.

Három tanár is koronavírusos lehet egy óbudai általános iskolában - további részletek társportálunk, az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!