Légikatasztrófa: megszólalt az egyetlen túlélő – a becsapódás előtt hangos zajt hallott

Az eddigi adatok szerint legkevesebb 240-en vesztették életüket a csütörtökön az indiai Ahmedabadban történt repülőgép-szerencsétlenség következtében.

Mint azt megírtuk, az Air India Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgépe csütörtökön szállt fel Ahmedabadból. A Londonba tartó járat néhány másodperccel később azonban zuhanni kezdett, majd egy egyetemi kollégiumba csapódott. A fedélzeten 242-en utaztak, és a Reuters hírügynökség magyar idő szerint péntek reggeli beszámolója szerint az eddig azonosított halálos áldozatok száma meghaladja a 240-et. Az utasok közül mindeddig egyetlen túlélőről tudni: a brit nemzetiségű, de indiai származású férfit jelenleg is kórházban kezelik.

a lezuhant repülőgép roncsa a kollégium épületében, Ahmedabad, India, vizsgálat, légi katasztrófa
Egyelőre folyamatban van az ahmedabadi légi katasztrófa körülményeinek vizsgálata. Fotó: Getty Images

A 40 éves Ramesh Visváskumar a 11A ülésen foglalt helyet a fedélzeten, éppen egy vészkijárat mellett, így jutott ki a gépből. A férfi kórházi ágyában fekve nyilatkozott a Hindustan Times-nak. Az interjúban elmondta, hogy amikor magához tért a becsapódást követően, mindenütt holttesteket látott maga körül. Nagyon félt, de gyorsan felugrott az üléséből, kiugrott a vészkijáraton, majd futni kezdett. Ezután már csak arra emlékszik, hogy betették egy mentőautóba, és kórházba hajtottak vele. „Nagyjából 30 másodperccel a felszállás után egy hangos zajt lehetett hallani, utána pedig becsapódott a gép. Minden olyan gyorsan történt” – tette hozzá.

Legalább 240-en vesztették életüket a légi katasztrófában

Vidhi Csódhárí állami rendőrfőkapitány arról tájékoztatta a Reuterst, hogy egyelőre folyamatban van a katasztrófa halálos áldozatainak pontos száma felmérése. Egyelőre annyi jelenthető ki, hogy legalább 240-en életüket vesztették, de nem tisztázott, hogy hányan haltak meg a repülőgépen utazók és hányan a kollégiumban tartózkodók közül. Ezzel együtt a baleset világszerte az utóbbi évtized legsúlyosabb repülőgép-szerencsétlensége.

A lezuhant repülő fedélzetén a legénységen kívül 217 felnőtt, 11 gyermek és 2 csecsemő utas tartózkodott. Az Air India közlése szerint az utasok közül 169-en indiai, 53-an brit, 7-en portugál nemzetiségűek voltak, valamint egy fő kanadai állampolgár.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!