Ijesztő mértékben zsugorodnak a tavak

Egy friss tanulmány szerint nagyrészt az emberi tevékenység és a globális felmelegedés okozza a tavak kiszáradását. A tavak zsugorodása még a nedvesebb éghajlatokon is jellemző.

Egy friss tanulmány szerint a világ nagy tavainak és víztározóinak több mint fele zsugorodott az 1990-es évek eleje óta - írta a The Guardian. Egy nemzetközi kutatócsoport arról számolt be, hogy a világ néhány legfontosabb édesvízforrása – az Európa és Ázsia közötti Kaszpi-tengertől a dél-amerikai Titicaca-tóig – csaknem három évtizeden keresztül évente mintegy 22 gigatonnányi vizet veszített, ami megegyezik az Egyesült Államok teljes 2015-ös vízfelhasználásával.    

Fangfang Yao, a Virginiai Egyetem felszíni vizekkel foglalkozó szakértője és a tanulmány vezető szerzője szerint a természetes tavak csökkenésének 56 százalékát az emberi fogyasztás és a globális felmelegedés okozta, a tudósok szerint az utóbbi nagyobb arányban. Az éghajlatkutatók általában úgy vélik, hogy az éghajlatváltozás következtében a világ száraz területei szárazabbak lesznek, a nedves területek pedig nedvesebbek. Az új tanulmány viszont még a nedves régiókban is nagy vízveszteséget állapított meg. "Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni" - mondta Yao.    

tó tavak kiszáradása globális felmelegedés klímaváltozás
Nagy az ember felelőssége a tavak kiszáradásában. Fotó: GEtty Images.

A kutatók csaknem kétezer nagy tavat vizsgáltak műholdas mérések, valamint éghajlati és hidrológiai modellek segítségével. Kiderült, hogy a fenntarthatatlan emberi használat, az esőzések és a lefolyás változásai, az üledékképződés és a hőmérséklet emelkedése világszerte a tavak vízszintjének csökkenését eredményezte. A zsugorodás a vizsgált vizek 53 százalékát érintette 1992 és 2020 között. Ez világszerte közel kétmilliárd ember életére van közvetlen hatással, és az elmúlt években számos régióban vízhiánnyal kellett szembenézni.    

A tudósok régóta hangoztatják, hogy a globális felmelegedés mértéke nem haladhatja meg az 1,5 Celsius-fokot, ha el akarjuk kerülni az éghajlatváltozás legkatasztrofálisabb következményeit. A világ jelenleg körülbelül 1,1 fokkal melegedett az ipari forradalom előtti globális átlaghőmérséklethez képest. A tanulmány szerint a fenntarthatatlan emberi használat okozza a közép-ázsiai Aral-tó és a közel-keleti Holt-tenger vesztét, míg az afganisztáni, egyiptomi és mongóliai tavakat a hőmérséklet emelkedése szárítja ki. A tavak negyedében emelkedett a vízszint, gyakran gátépítések következtében, ahogy az a Tibeti-fennsík belső területein történt – derült ki a kutatásból.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.