Így ölnek az ellenőrizetlen alkoholok

Zacher Gábor szerint mint más mérgeknél, a metilalkohol esetében is igaz, hogy minél nagyobb a mennyiség, annál inkább képes súlyos mérgezést okozni.

Életveszélyesek az ellenőrizetlen szeszek

Ahogy arról korábban a HáziPatika.com beszámolt, újabb két ember vesztette életét kedden a miskolci megyei kórházban a dámóci mérgezések miatt, így négyre emelkedett a halálos áldozatok száma, négy beteget pedig továbbra is kórházban ápolnak. A mérgezést a gyanú szerint ellenőrizetlen összetételű szeszes ital okozta. A rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, akitől az áldozatok a mérgező folyadékot vásárolták, majd egy lácacsékei férfit is, akitől a gyanú szerint az ital származik.

Damóci mérgezés, Damóc, ellenőrizetlen szeszes ital, mérgezés, alkoholmérgezés, metilalkohol
Ellenőrizetlen szesz okozta négy ember halálát

A metilalkoholtól a szervezet feladhatja a szolgálatot

Mivel a mérgezéseket feltehetően metilalkoholt tartalmazó pálinka okozta, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegellátó Centrumának vezetőjét is megkérdezték az ügyben. Zacher Gábor elmondta, hogy kis - egy százaléknál is alacsonyabb - mennyiségben előfordulhat metilalkohol az alkoholban, amennyi még nem okoz érdemi toxikus hatást. Káros hatása attól is függ, hogy mennyi alkohollal együtt fogyasztja valaki a metilalkoholt.

A metil- és az etilalkohol között kémiai szerkezetbeli különbség van. Az etilalkoholtól alapvetően "csak" be tud rúgni az ember, de annak is lehet negatív hatása az egész szervezetre. A metilalkohol tünete viszont olyan ittasság lehet, amely nem javul. A metilalkohol a központi idegrendszerre hat, okozhat súlyos vesekárosodást , és a szervezet teljes működése fel tudja mondani miatta a szolgálatot. Olyan tünetről is beszámoltak, mintha "hó esne", de a mérgezés akár súlyos látási problémát, vakságot is okozhat - fejtette ki Zacher Gábor.

A mélyszegénységben élők a legkiszolgáltatottabbak

Rig Lajos, az egyik ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden a témában tartott egyeztetés után azt mondta, Zacher Gábor toxikológus előadásából arra a következtetésre jutott, hogy bárhogy szabályozzák jogilag az újfajta szintetikus drogokat , a büntetési tétel nem tartja vissza a fiatalokat. Mint mondta, elsősorban a mélyszegénységben élő, dolgozó emberek kiszolgáltatottak. Értékelése szerint ez 3,5 millió embert jelent, ezért elsősorban ezt a problémát kell megoldani, és 28 százalékról az uniós szintre, akár 5 százalék alá kell vinni a szegénységben élők arányát.

A politikus elgondolkodtatónak nevezte azt is, hogy a 17-18 éves fiatal fogyasztók közül minden ezerből 300 kórházba kerül, ahol az életéért vívnak harcot az orvosok. Ez össztársadalmi probléma - mondta Rig Lajos, aki a prevencióban nagyobb szerepet adna az egészségfejlesztési irodáknak.

Mennyi alkohol a túl sok alkohol? Az alkoholfogyasztók több mint 2 százalékának lesz alkoholproblémája, ha nem tartja be az alábbi ajánlásokat , ettől függetlenül előfordulhat, hogy az alkoholfogyasztás teljes kizárására van szükség. Amikor megpróbáljuk meghatározni az alkoholfogyasztási szokásokat, akkor valószínűleg az első felmerülő kérdés, hogy "mennyit lehet?", "mennyi a túl sok?".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.