Így tettek rendet a rendőrök a H8-as és H9-es HÉV-en

A hatósági ellenőrzések nyomán az elmúlt másfél hónapban minimálisra csökkent az intézkedést igénylő esetek, továbbá az utaspanaszok száma a H8-as (Gödöllő) és a H9-es (Csömör) HÉV vonalán – jelentette ki Nagy Gábor, a MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatója csütörtökön.

Július elején a 24.hu cikke nyomán beszámoltunk róla: sokat romlott a közbiztonság a két említett vonalon. A MÁV-Volán-csoport is megerősítette, hogy „sok az ittas, kábult, bódult személy, akik rendszeresen zavarják a HÉV-en utazó embereket, érvényes menetjegy vagy bérlet nélkül utaznak, összeszennyezik a szerelvényeket”.

Nagy Gábor a mai sajtótájékoztatón közölte, július közepétől jelentősen megerősítették a rendészeti jelenlétet a vonalakon, illetve immár testkamerával is felszerelték a HÉV-rendészeket. Reményei szerint ez az intézkedés még inkább visszaszorítja a jogsértéseket és növeli az utasok biztonságérzetét.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője emlékeztetett, júliustól fokozott ellenőrzéseket tartanak a két HÉV vonalán, az állomásokon, a szerelvényeken és az Örs vezér terén egyaránt, együttműködve a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, a polgárőrséggel és az önkormányzatokkal. Ezen időszak alatt 741 rendőr több mint 7 ezer munkaórában vett részt az akcióban: 4600 igazoltatás történt, azok nyomán 174 embert állítottak elő, többnyire bűncselekmény gyanúja miatt. Szabálysértési eljárás 65 esetben indult és 26 körözött személyt fogtak el, továbbá 37 közigazgatási, illetve helyszíni bírságot szabtak ki több százezer forint értékben. Az ellenőrzésben civil ruhás nyomozók is részt vettek.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság főkapitányi tanácsadója arról számolt be, hogy az akciósorozatban Pest megyében 1100 egyenruhás rendőr mellett civil nyomozók is részt vettek. Eközben 1782 embert igazoltattak, 20-at állítottak elő és 10 körözött személyt sikerült elfogniuk. Helyszíni bírságot 70 esetben, csaknem 3 millió forint értékben szabtak ki, 16 szabálysértési eljárás indult és 10 büntető feljelentést tettek. Pest megyében ebben az időszakban összességében 28 eljárás indult kábítószer birtoklása miatt, a HÉV vonalakon folytatott akció során tíz kábítószer-fogyasztó és három drogdíler ellen indult eljárás.

A sajtótájékoztatót tartók arra biztatták az utasokat, ha jogsértést tapasztalnak, értesítsék a rendőrséget. Minden esetben intézkednek.

Borítókép: police.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.