Így mentette meg édesanyját az 5 éves Zalán

Mikuláscsomaggal kedveskedett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság annak az ötéves fiúnak, aki októberben mentőt hívott eszméletlen édesanyjához.

Október 10-én délben tárcsázta Zalán a 112-es segélyhívót. „Bemutatkozását követően higgadtan és érthetően mondta el, hogy az imént az édesanyja összeesett a családi házuk konyhájában, és nem reagál semmire. A lakcímüket is hibátlanul elmondta, és a diszpécserünk közben bekapcsolta a mentőszolgálatot a beszélgetésbe” – idézi a Zsaru Magazin cikke Kopcsóné Závorszki Mónikát, a Szombathelyi Hívásfogadó Központ (HIK) osztályvezető-helyettesét. A mentőszolgálat operátora azonnal esetkocsit indított a szabolcsi faluba, majd megkérdezte a kisfiútól, hogy milyen testhelyzetben van az édesanyja. Miután kiderült, hogy a hasán fekszik, arra kérte az ötéves bejelentőt, hogy próbálja megfordítani a nőt. A gyerek megtette, anyja pedig nem sokkal később magához tért. Fájdalmai voltak, így végül a kiérkező mentők kórházba szállították, ahol megfelelő ellátásban részesült.

az ötéves Zalánnak a megyei rendőrfőkapitány is gratulált az életmentéshez
Az ötéves Zalánnak a megyei rendőrfőkapitány is gratulált az életmentéshez. Fotó: Rendőrség

A gyermek édesapja rendőrként szolgál. „Nem csak az én érdemem, hogy Zalán fejből tudja a pontos címünket és a segélyhívó telefonszámát, mert a feleségemnek is fontos volt, hogy ha úgy adódna, lehessen rá számítani. Az viszont valóban figyelemre méltó, hogy vészhelyzetben végig nyugodt és higgadt maradt” – fogalmazott Dojcsák Bence őrmester, a Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltség határrendésze, Zalán apja. Hozzátette, nagyon büszkék a fiukra.

Zalánt és családját a napokban Farkas József dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fogadta hivatalában. A HIK képviseletében Bóna Gyula alezredes gratulált a kis életmentőnek, akinek Matyi István alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjának vezetője mutatta meg az ottani tevékenységirányítók birodalmát. Farkas József pedig mikuláscsomaggal kedveskedett neki. „Ez az eset jól példázza, mennyire hasznos, ha a szülők már óvodáskorban betanítják a gyerekükkel a lakcímüket, és persze azt is, hogy vészhelyzetben mi a teendő. Magam is meghallgattam Zalán segélyhívását, illetve annak felvételét, és azt kell mondanom, mindent jól csinált” –emelte ki Bóna Gyula.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.