Egy takarítónő halálát okozta egy békéscsabai karbantartó felelőtlensége

Bűnösnek mondta ki a bíróság azt a férfit, aki a munkavégzési szabályokat megszegve egy takarítónő halálát okozta egy békéscsabai gyárban – közölte a Gyulai Törvényszék.

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt két év fogházbüntetésre ítéltek egy férfit. A büntetést három év próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet jogerős.

gyertyaláng
Egy férfi a munkavégzési szabályokat megszegve egy takarítónő halálát okozta egy békéscsabai gyárban. Fotó: Getty Images

Munkavégzési szabályokat szegett a férfi

A férfi karbantartó-gépkezelőként dolgozott egy gyümölcs- és zöldségfeldolgozással, illetve tartósítással foglalkozó békéscsabai cégnél, ahol feladatkörébe tartozott – egyebek mellett – a sterilező berendezés működtetése, javítása is.

A férfi 2023. augusztus 15-én délelőtt is éppen ezt a gépet takarította, a forró víz leeresztése előtt azonban – a gépkezelői utasításban foglaltakat megszegve – szabálytalanul eltávolította a fedőlemezt. Ezt követően – a géptől több méterre eltávolodva és annak háttal állva – elkezdte megnyitni a leeresztő szelepeket.

A nő beleesett a forró vízzel teli aknába

A gyárban dolgozó takarítónő munkája elvégzése közben beleesett a nyitva és őrizetlenül hagyott, forró vízzel megtelt, 125 centiméter mélységű aknába. Olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, amelyek következtében a kórházba szállítása után néhány nappal elhunyt.

A 63 éves férfi 1979 óta dolgozik ugyanabban a munkakörben a Békési úti üzemben. A vádhatóság szerint a férfi – egyébként rendszeresen elkövetett – szabályszegése vezetett a munkahelyi balesethez. A férfi az előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Délelőttig nagyrészt borult lesz az ég és hazánk több pontján fordulhat elő csapadék: zömmel havas eső, kisebb havazás formájában, de délkeleten végig az eső lehet a jellemző. Utána az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még helyenként továbbra is előfordulhat gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A légmozgás nagyrészt mérséklődik, de északkeleten az északkeleti, délnyugaton a keleties szél marad élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig enyhébb az idő.Késő este -5, +3 fok valószínű. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!