Ez történik, ha megsérül a bőr

Tudjunk meg többet bőrünk felépítéséről, működéséről és a rá gyakorolt behatások következményeiről!

A bőr állományát három fontos réteg alkotja: a hám, az irha és a bőralja. A hámréteg kizárólag csak sejtekből, a speciális laphámsejtekből áll, amelyek érési folyamatuk során további öt rétegre tagolódnak. A hámsejtek az úgynevezett alaphártyán nyugszanak, s szinte kizárólag csak a membránon keresztül táplálkoznak.

A felhám rétege mindössze 0,2 mm vastag. Ez a legkülső vékony réteg véd meg bennünket valamennyi környezeti ártalomtól, sérüléstől és vegyi anyagtól. Egy hámsejt az őt tápláló alaptól 28 nap alatt jut ki a legkülső hámsorba. Kb. 400 sejt jut egy-egy osztódásra. Ma még nem teljesen tisztázott, hogy valójában milyen tényezők is vezérlik, irányítják e sejtek folyamatos képződését és rendszeres átalakulásukat. A szaruréteg vastagsága testtájanként változik: a hajlatokban vékony, és vastagabb a nyomásnak kitett felszíneken, így a talpakon. A bőr legjelentősebb része az irharéteg. Egy 60 kg-os felnőtt esetében kb. 3-4 kilogramm.

Sejtekből, rugalmas rostrendszerekből és az alapállományból áll. Vastagsága általában 3 mm. Az irharéteg fő feladatai: a mechanikai védelem, a szervezet immunrendszerének és a só-vízháztartásnak a szabályozása. Benne találhatók a kiserek rendszerei, a szőrtüszők és a faggyúmirigyek is. Valamennyi külső sérülés, ha ezt a réteget roncsolja,a sérült sejtek helyén maradandó heg keletkezik. A bőr aljának fő feladata a hőszigetelés, az energiatermelés szabályozása és a mechanikai behatolások tompítása is. Ez a réteg főleg zsírszövetekből áll, amelyeknek pusztulása után is hegszövet képződik.

A sebek megfelelő fertőtlenítése elengedhetetlen

A bőr szövetének károsodása a kötőszövet pusztulásához vezet, aminek helyén egy általában merev, kollagén rosthalmaz képződik. A kialakult heg rugalmas, nincsenek rostok, felszínét igen vékony hámréteg fedi. A bőr járulékos elemei, például a szőrtüszők teljesen hiányoznak. A sérülés helyén egy kissé érzékeny, lilás-vöröses feszülő duzzanat látható kezdetben. A felszaporodó kollagénrostok lassan kiemelkednek a bőr szintjéből, és ilyenkor már a ruha érintésekor is fájdalom keletkezhet. Főleg a fekete bőrű népcsoporthoz tartozókon képződnek olykor ujjnyi vastagságú, torzító nagy hegek, szaknyelven keloidok . A hegesedési hajlam öröklődik. Fontos, hogy tudjuk, a családunkban van-e olyan személy, akinek rosszul forradnak a sebei. A testünk bőrfelszínein más-más a hegképződési hajlam. A szegycsont feletti bőr, a nyak bőre érzékeny leginkább, és e helyeken alakul ki a heg.

Kisgyermekkorban is nagyobb a hegképződési hajlam, de leginkább a pubertásban képződhet csúnya elváltozás. Ebben a korban sokszor felmerül: a kozmetikai szempontból zavaró és növekvő anyajegyet műtéti úton távolítsák el, ami a növekedés és a hormonális viszonyok miatt nem a kellő alkalom. A bőrhibák kialakulnak égési, lövési, szúrási és baleseti sérüléseket követően. A furunkulusok vagy az arcon lévő beszűrt, gennyes pattanások után mindig marad vissza nagyobb heg. A műtéti vágások során a szervek feltárásánál igyekeznek követni az úgynevezett bőr hasadási vonalakat, akár kisebb metszéseknél is. A speciális lézerkések adják ma a legideálisabb heget az erre specializálódott helyeken. Ezek idővel (félév, olykor csak évek múltával) kezdenek vörös színükből veszíteni, felpuhulnak, lassan eltűnik az érzékenységük, fehérré válnak, s végül elsorvadnak, olykor behúzódnak. Néha barnás szemcsék vehetők észre a felszínen.

A hegek jóindulatú elváltozások, csakis a sérült rétegekben alakulnak ki. Kezelésükben döntő a megelőzés. A szakszerűen kezelt égések, baleseti sérülések hegei ma már kozmetikai szempontból is elfogadhatóan képződnek. A már kialakultakat helyi kezelésekkel és plasztikai sebészeti úton kellően korrigálni lehet. Az arc bőrén ne engedjék elhatalmasodni a nagy, gennyes, pubertáskori pattanásokat, kezelésük történjen szakszerűen és időben. A mély szöveteket roncsolt, balesetek után képződött hegeket a plasztikai sebészek tudják a legideálisabb kozmetikai formára alakítani. A kialakuló heget mihamarabb vizsgáltassuk meg szakorvossal. Az ilyen elváltozásokra hajlamos ember tünetmentesítése, az állapot javítása olykor a specialistának is nehéz lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!