A bőr állományát három fontos réteg alkotja: a hám, az irha és a bőralja. A hámréteg kizárólag csak sejtekből, a speciális laphámsejtekből áll, amelyek érési folyamatuk során további öt rétegre tagolódnak. A hámsejtek az úgynevezett alaphártyán nyugszanak, s szinte kizárólag csak a membránon keresztül táplálkoznak.
A felhám rétege mindössze 0,2 mm vastag. Ez a legkülső vékony réteg véd meg bennünket valamennyi környezeti ártalomtól, sérüléstől és vegyi anyagtól. Egy hámsejt az őt tápláló alaptól 28 nap alatt jut ki a legkülső hámsorba. Kb. 400 sejt jut egy-egy osztódásra. Ma még nem teljesen tisztázott, hogy valójában milyen tényezők is vezérlik, irányítják e sejtek folyamatos képződését és rendszeres átalakulásukat. A szaruréteg vastagsága testtájanként változik: a hajlatokban vékony, és vastagabb a nyomásnak kitett felszíneken, így a talpakon. A bőr legjelentősebb része az irharéteg. Egy 60 kg-os felnőtt esetében kb. 3-4 kilogramm.
Sejtekből, rugalmas rostrendszerekből és az alapállományból áll. Vastagsága általában 3 mm. Az irharéteg fő feladatai: a mechanikai védelem, a szervezet immunrendszerének és a só-vízháztartásnak a szabályozása. Benne találhatók a kiserek rendszerei, a szőrtüszők és a faggyúmirigyek is. Valamennyi külső sérülés, ha ezt a réteget roncsolja,a sérült sejtek helyén maradandó heg keletkezik. A bőr aljának fő feladata a hőszigetelés, az energiatermelés szabályozása és a mechanikai behatolások tompítása is. Ez a réteg főleg zsírszövetekből áll, amelyeknek pusztulása után is hegszövet képződik.
A bőr szövetének károsodása a kötőszövet pusztulásához vezet, aminek helyén egy általában merev, kollagén rosthalmaz képződik. A kialakult heg rugalmas, nincsenek rostok, felszínét igen vékony hámréteg fedi. A bőr járulékos elemei, például a szőrtüszők teljesen hiányoznak. A sérülés helyén egy kissé érzékeny, lilás-vöröses feszülő duzzanat látható kezdetben. A felszaporodó kollagénrostok lassan kiemelkednek a bőr szintjéből, és ilyenkor már a ruha érintésekor is fájdalom keletkezhet. Főleg a fekete bőrű népcsoporthoz tartozókon képződnek olykor ujjnyi vastagságú, torzító nagy hegek, szaknyelven keloidok . A hegesedési hajlam öröklődik. Fontos, hogy tudjuk, a családunkban van-e olyan személy, akinek rosszul forradnak a sebei. A testünk bőrfelszínein más-más a hegképződési hajlam. A szegycsont feletti bőr, a nyak bőre érzékeny leginkább, és e helyeken alakul ki a heg.
Kisgyermekkorban is nagyobb a hegképződési hajlam, de leginkább a pubertásban képződhet csúnya elváltozás. Ebben a korban sokszor felmerül: a kozmetikai szempontból zavaró és növekvő anyajegyet műtéti úton távolítsák el, ami a növekedés és a hormonális viszonyok miatt nem a kellő alkalom. A bőrhibák kialakulnak égési, lövési, szúrási és baleseti sérüléseket követően. A furunkulusok vagy az arcon lévő beszűrt, gennyes pattanások után mindig marad vissza nagyobb heg. A műtéti vágások során a szervek feltárásánál igyekeznek követni az úgynevezett bőr hasadási vonalakat, akár kisebb metszéseknél is. A speciális lézerkések adják ma a legideálisabb heget az erre specializálódott helyeken. Ezek idővel (félév, olykor csak évek múltával) kezdenek vörös színükből veszíteni, felpuhulnak, lassan eltűnik az érzékenységük, fehérré válnak, s végül elsorvadnak, olykor behúzódnak. Néha barnás szemcsék vehetők észre a felszínen.
A hegek jóindulatú elváltozások, csakis a sérült rétegekben alakulnak ki. Kezelésükben döntő a megelőzés. A szakszerűen kezelt égések, baleseti sérülések hegei ma már kozmetikai szempontból is elfogadhatóan képződnek. A már kialakultakat helyi kezelésekkel és plasztikai sebészeti úton kellően korrigálni lehet. Az arc bőrén ne engedjék elhatalmasodni a nagy, gennyes, pubertáskori pattanásokat, kezelésük történjen szakszerűen és időben. A mély szöveteket roncsolt, balesetek után képződött hegeket a plasztikai sebészek tudják a legideálisabb kozmetikai formára alakítani. A kialakuló heget mihamarabb vizsgáltassuk meg szakorvossal. Az ilyen elváltozásokra hajlamos ember tünetmentesítése, az állapot javítása olykor a specialistának is nehéz lehet.
