Évi 1,4 millió balesetet okoz a papucs

Bár a flipflop papucsok ideális nyári viseletnek számítanak, aki legközelebb ilyenben tervez a volán mögé ülni, jobb, ha kétszer is meggondolja ezt, felmérések szerint ugyanis évente 1,4 millió balesetért felelős ez a lábbeli az utakon.

A kutatások kimutatták, hogy kilencből egy flip-flop papucsban , míg ugyanez a művelet telitalpas szandálban fele ennyi ideig tart, ráadásul a fékre lépéskor kifejtett erő is sokkal kisebb ez előbbi esetben.

Mivel a fenti tények ellenére egy kérdőív során számosan vallották be, hogy rendszeresen vezetnek ilyen fajta papucsban, sőt már balesetet is szenvedtek, vagy balesetközeli helyzetbe is kerültek emiatt, piacra került egy olyan kiegészítő termék, melynek segítségével ez a fajta lábbeli stabilan rögzíthető a sarokhoz, kis mérete révén pedig egy táskába, vagy akár egy zsebbe is belefér.

Jacky Brown, a Sheilas" Wheels biztosító társaság munkatársa - akik egyébként a fenti terméket is forgalmazzák - aggasztónak találja, hogy az autóvezetők többsége addig nem törődik azzal, vajon biztonságos lábbeliben ült-e a volán mögé, amíg nem történik meg a baj, pedig ezzel nem csak magukat, de utastársaikat, sőt a többi vezetőt is veszélyeztetik. Reméli, hogy a piacra dobott kiegészítő termékük minél előbb elterjed a női vezetők körében, és ezzel sokak számára válhat biztonságosabbá az utazás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.