A biztonsági öv megvédi a magzatot is

A biztonsági öv használata terhes nők esetében nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a baba egy esetleges autóbalesetben ne sérüljön meg súlyosan, vagy akár hogy életben maradjon - állítja egy kutatás, mely azt a téveszmét hivatott megcáfolni, miszerint a biztonsági öv viselése káros lehet a magzatra.

Magzatfejlődés

A szakértők 57 autóbalesettel kapcsolatban végeztek részletes kutatást, melyekben a terhesség 20. heténél előrébb járó nők voltak érintettek. A szerencsétlenségekben 12 magzat veszítette életét.

A Michigani Egyetem kutatói szerint az Amerikában az évente elhunyt 370 magzatból 200 élete megmenthető lenne, ha minden terhes nő becsatolta volna azt a bizonyos övet. A bekötött kismamák az ezt elhalasztó társaikkal szemben ugyanis 84 százalékkal csökkentik annak kockázatát, hogy a kicsi életét veszítse a baleset során.

A tanulmány során a nők 72 százaléka viselt biztonsági övet. A védelemmel utazó nők magzatainak mindössze 38 százaléka halt meg vagy szenvedett el valamilyen súlyos komplikációt. A fellépett súlyos komplikációk között volt a nő méhlepényének idő előtti leválása a méhfalról, a terhesség 32. hete előtti koraszülés, illetve a magzat közvetlen sérülése is előfordult.

Ezen kívül a tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy a biztonsági öv be nem csatolása a kismamát is veszélyezteti, és mivel a baba teljes mértékben tőle függ, az ő élete is megmenthető az öv bekötésével. Dr. Mark Pearlman, vezető kutató azt tanácsolja, hogy az övet ne közvetlenül a hasukon vessék át a terhes nők, hanem az öv alsó szíját tolják minél lejjebb, a csípő irányába, a vállhoz eső szíjat pedig a mellük között vezessék el. A tanulmány során nem talált megerősítésre az a feltételezés sem, hogy a légzsák káros lenne a magzatra.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén hosszabb időre is kisüt a nap. Eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!