Erzsi, a macska fontos ügyre figyelmeztet

Fontos közügyre hívja fel a figyelmet Magyarország leghíresebb macskája. A véradás mellett kampányolva a Magyar Vöröskereszt csütörtöki véradásán összesen nyolcvanöten hallgattak Erzsi felhívására.

Nyáron különösen fontos a megfelelő vérellátás, mert megszaporodnak a balesetek, ugyanakkor általában kevesebben mennek el vért adni , hiszen mindenki a szabadságát tölti. Ezért a legnagyobb hazai humanitárius szervezet ebben az időszakban még jobban odafigyel a véradók toborzására, és a Nyári feltöltődés című kampány részeként Erzsit is megnyerte az ügynek.

Erzsi, a macska is támogatja a Magyar Vöröskereszt véradásra buzdító kampányát
Erzsi, a macska is támogatja a Magyar Vöröskereszt véradásra buzdító kampányát

Igaz, az eseményt az előírásoknak megfelelően maga Erzsi, a macska kihagyta, de gazdája, Hommonay Gergely részt vett a véradáson, ahol a nemrég kiadott Puszi, Erzsi című könyvet is dedikálta a szerző.

"Nagyon hálásak vagyunk minden olyan kezdeményezésért, amely a munkánk sikerét szolgálja, és nagyon örülünk, hogy ezúttal egy olyan különleges és népszerű Facebook-szereplő, mint Erzsi, segített nekünk a mindannyiunk számára fontos véradás népszerűsítésében" - fogalmazott Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt egészségfejlesztési szakmai vezetője.

Miért érdemes vért adni? Ki adhat egyáltalán vért? Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!