Erősen vérezni kezdett a megműtött fiú, mentők vitték kórházba

Hálás édesanya kereste fel a miskolci mentőket – adta hírült Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, a nő szerette volna nyugodtabb körülmények között is megköszönni, hogy a bajtársak gyorsan és szakszerűen ellátták 12 éves fiát.

„Néhány hete egy 12 éves fiúhoz kérték bajtársaink gyors segítségét, akinek mandulaműtétét követően erős vérzés lépett fel éjszaka. A gyermek édesanyja borzasztóan megijedt és rögtön mentőt hívott” – olvasható az Országos Mentőszolgálat egyik közelmúltbeli Facebook-posztjában.

Stabil állapotban szállították kórházba

A beszámoló szerint a mentésirányító azonnal riasztotta a legközelebbi mentőegységet, amely perceken belül ki is ért a helyszínre. Megvizsgálták és ellátták a vérző fiút, majd stabil állapotban kórházba szállították.

Személyesen akart köszönetet mondani

A mentők tájékoztatása szerint a fiú édesanyja a napokban ellátogatott a Miskolci Mentőállomásra. A nő ugyanis szerette volna személyesen, nyugodtabb körülmények is megköszönni az életmentők higgadt helytállását és megnyugtató szavait, valamint a gyors és szakszerű ellátást.

Mentőhelikopter vitte el a 13 éves diákot
Egy gyereket kellett újraéleszteni egy Nógrád megyei általános iskolában. A mentést az egyik tanár kezdte el, majd egy rohamkocsi és egy mentőhelikopter is a helyszínre sietett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!