Ennyire veszélyes, ha vezetés közben az üzeneteid olvasod

Olyan egyszerű tevékenységek is, mint a telefonálás, üzenetküldés, vagy akár ivás egy vizespalackból, drasztikusan fokozzák a balesetveszélyt vezetés közben – hívta fel a figyelmet az osztrák autóklub (ÖAMTC) egy friss felmérése adatai alapján.

Az ÖAMTC vizsgálata azt mutatja, hogy a sofőrök figyelmét elvonó cselekvések tehetők felelőssé a közúti balesetek 30 százalékáért, ezzel azok leggyakoribb kiváltó okának tekinthetők – olvasható a szervezet közleményében. A tavalyi évben több mint tízezer ilyen baleset történt Ausztriában, amelyek során mintegy 11 és fél ezer ember sérült meg, 95-en pedig életüket vesztették. Ráadásul az ÖAMTC adatai szerint a hasonló balesetek száma ismét növekszik azok után, hogy a koronavírus-pandémia idején még valamelyest fegyelmezettebbnek bizonyultak az autóvezetők.

vezetés közbeni telefonozás
A vezetés közbeni telefonozás komoly balesetveszélyt hordoz magában. Fotó: Getty Images

„Ha valaki a telefonját a kezében tartva telefonál vezetés közben, a balesetveszély körülbelül négy-ötszörösére növekszik ahhoz képest, mintha kihangosítón tenné ugyanezt. Az üzenetküldés még veszélyesebb, akár 23-szorosára is növelheti a rizikót” – mondta el Klaus Robatsch, az osztrák Közlekedésbiztonsági Kuratórium (KFV) kutatási vezetője. Hozzátette, megfigyeléseik szerint 2016 óta a kerékpárral közlekedők körében 17, míg a gyalogosoknál 30-37 százalékkal növekedett a nem odafigyelés miatt bekövetkező balesetek száma. Legtöbbször telefonhasználat okozza a bajt.

Marion Seidenberger, az ÖAMTC közlekedéspszichológusa idén márciusban egy tanulságos kísérletet is lefolytatott, amelybe összesen 40 felnőtt önkéntest vont be. A résztvevőknek összesen négyféle feladatot kellett elvégezniük öt különböző közlekedési szituációban, így két-két kognitív (fejszámolás, betűzés) és manuális (SMS-írás vagy -olvasás, üvegből ivás) cselekvést. „Amikor SMS-t olvastak és írtak, a tesztalanyok átlagosan 123 métert vezettek lényegében teljesen vakon. Habár mindannyiunk számottevően lassított, egyikük sem fékezett le kellőképpen a gyalogátkelőhelyek előtt. A legtöbben nagyjából 30 kilométer/órával ütöttek volna el egy éppen ott átkelő gyalogost” – magyarázta Seidenberger.

Az ÖAMTC a kutatás tükrében három nagyon fontos tanácsot fogalmazott meg az autóvezetők számára:

  • mindig tartsunk megfelelő követési távolságot;
  • vezetés közben tartózkodjunk minden olyan cselekvéstől, amely elvonná a figyelmünket;
  • sajátítsuk el megfelelően a vészfékezés gyakorlatát a váratlan helyzetekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.