Elkezdődött az influenzaszezon

Bense Tamás háziorvos szerint kezdetét vette az influenzaszezon, ezért nem árt beoltatnia magát mindenkinek. Mint mondta, az oltóanyag rendelkezésre áll a körzeti orvosoknál.

Elkezdődött az influenzaszezon

Bense Tamás háziorvos szombat délelőtt az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy általában novemberben vagy decemberben érkeznek az első influenzás betegek , és egészen februárig vagy márciusig okoz problémákat a betegség. Hozzátette, éppen most a legcélszerűbb beoltatnia magát mindenkinek, az oltóanyag a körzeti orvosoknál rendelkezésre áll. Elmondta azt is, hogy valószínűleg az utóbbi évek enyhébb járványai miatt csökkent az oltási kedv Magyarországon, pedig nem lehet előrejelezni, hogy melyik évben milyen mutáción esik át a kórokozó, így azt sem, hogy milyen súlyosan érinti a népességet.

Így készülnek az influenzajárványra Ahogy arról korábban a Házipatika.com beszámolt, október első hetében megkezdte működését az influenzafigyelő szolgálat . A 2017/2018. évi influenzaszezonban 1 351 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxishoz tartozó lakos megbetegedési adatai alapján figyelik az influenzaszerű megbetegedések előfordulását területenként és korcsoportonként. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának tájékoztatása szerint a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok rendszeresen küldenek légúti mintát virológiai vizsgálatra az influenzás panaszokkal hozzájuk forduló betegektől, így a beérkezett minták eredménye alapján hétről hétre nyomon követhető az influenzavírusok megjelenése és terjedése.

Elkezdődött az influenzaszezon
Elkezdődött az influenzaszezon

Ki kaphat ingyen oltást?

Az egészségügyért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján egy VIII. kerületi háziorvosi rendelőnél megerősítette a háziorvos értesüléseit. Elmondta, hogy megérkezett az influenza elleni ingyenes védőoltás a háziorvosokhoz: összesen 1,3 millió adag érhető el térítésmentesen.

Ónodi-Szűcs Zoltán felidézte, hogy minden évben január körül éri el Magyarországot az influenza . Hozzátette: a védettség kialakulásához körülbelül két hétre van szükség, ezért október végén kezdődik a kampányszerű oltás. Elmondta azt is, hogy térítésmentes védőoltásra jogosultak a 60 évesnél idősebbek, továbbá többek között az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, valamint a várandós nők.

Az idén is jár azoknak is a vakcina, akik munkájuk során vagy szervezett segítségnyújtás keretein belül menekültekkel kerülnek kapcsolatba.

Emellett ingyenes oltásra jogosultak a munkájukból fakadó magasabb kockázat miatt például az egészségügyi és szociális intézményekben dolgozók.

Arra a felvetésre, hogy tavaly az ingyenesen rendelkezésre álló oltóanyagnak mindössze fele fogyott el, az államtitkár azt mondta, szeretné, ha ebben a szezonban az összes oltóanyagot felhasználnák, ezért fontos, hogy időben felhívják a figyelmet az ingyenes oltás lehetőségére. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta azt is, hogy az oltóanyag tartalmát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján állítják össze a szezon kezdetéig.

Az államtitkár azok számára is javasolja az influenza elleni védőoltás beadatását, akik erre nem jogosultak térítésmentesen. Számukra gyógyszertári forgalomban, orvosi rendelvényre érhető el az oltóanyag körülbelül kétezer forintért.

Így előzheti meg a lebetegedést A légúti fertőzések túlnyomó többségét vírusok okozzák, amelyek közül leggyakrabban a nátha fordul elő . Jellegzetes tünetei az orrfolyás, az orrdugulás , a fejfájás, a könnyezés, a tüsszögés. Kísérőjel lehet még a hőemelkedés, a láz, a köhögés és az étvágytalanság. Számos tényező növelheti a megbetegedés iránti fogékonyságot , ezek között szerepel a nem megfelelő étrend, a szellemi-fizikai fáradtság, illetve a levegő emelkedett por- és szennyezőanyag mennyisége, továbbá az alacsony páratartalom.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!