Egyre több csecsemő hal meg a denevérek pusztulása miatt

A biológiai sokféleség ránk emberekre nézve is kulcsfontosságú, és igen, még a denevérekre is szükségünk van.

A denevérek eltűnése növeli a csecsemőhalandóságot. Az összefüggést a University of Chicago kutatása tárta fel, ami a Science tudományos folyóiratban is megjelent – írja a National Geographic.

denevér
A denevér is kell ahhoz, hogy mi emberek életben maradhassunk. Fotó: Getty Images

Elkapják a kártevőket

A denevérek azzal tesznek nekünk jó szolgálatot, hogy olyan lepkéket is elkapnak, amik tönkretennék a termést. Ennek köszönhetően tehát korábban kevesebbet kellett permetezni a szántóföldeken. Ezt azonban egyre jobban gátolja egy betegség, ami az Egyesült Államok denevéreit tizedeli. A fehér orr szindróma nevű gombafertőzés még 2006-ban bukkant fel, a fertőzött denevérek 30-99 százaléka elpusztul, ami elvezethet ahhoz, hogy egyes területekről néhány éven belül teljesen kihal ez a faj. Gondolhatnánk, nekünk mégis mi közünk van ehhez, ám a dolog nem ilyen egyszerű.

Denevérbabát találtak a mentősök a Központi Mentőállomáson, videón a rendhagyó életmentés.

Mivel a kártevőkkel táplálkozó denevérállomány az utóbbi években drámaian lecsökkent, a helyi farmerek átlagosan 31 százalékkal növelték a rovarirtó szerek használatát. Mivel e szerekről jól ismert az egészségkárosító hatásuk, a kutatók megmérték, ez okozott-e változást a csecsemőhalandóságban. A számítások alapján a denevérek hiánya miatt felhasznált több rovarirtó azzal járt, hogy 8 százalékkal nőtt a csecsemőhalandóság. Ez számszerűsítve 1334 kisbaba halálát jelentette az érintett területeken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!