Már a futárok is szólnak a gyanús csomagok miatt

Egyre többször próbálják meg hamis csomagokkal átverni az embereket. Most már a futárok is figyelmeztetik az ügyfeleket, hogy ne vegyék át a gyanús logóval ellátott küldeményeket.

A legújabb átverések arról szólnak, hogy valaki kap egy utánvétes csomagot, pedig nem is rendelt semmit. Amikor a címzett átveszi, több tízezer forintos kárt szenved. A másik verzió, hogy nem azt kapja, amit rendelt. "Megbeszéltük mi, futárok, hogy mindenkinek szólunk, aki gyanúsnak vélt csomagot kap" - mondta egy neve elhallgatását kérő futár a 24.hu-nak.

A csomagok rendszerint Ázsiából érkeznek, rajtuk pedig nagyon sokszor a gyanúsnak tartott FAN-logó látható. A Hong-Kongból vagy Kínából érkező, ilyen jelzésű csomagok nagy része átverés. A futárok ilyenkor gyakran szólnak is a vevőknek, hogy utasítsák el a kézbesítést

csomag utánvét átverés csalás
Ne vegyünk át gyanús csomagot! Fotó: Getty Images

"Jellemzően ezek ázsiai, vagy a világ különböző részéről, szinte ellenőrizetlen, nagy portálokról érkező csomagok" - mondta Oláh-Paulon László, az ORFK r. alezredese, osztályvezetője az RTL Híradónak. Azt javasolja, hogy csak nagy, ellenőrzött és bevált csomagküldő cégek szolgáltatását vegyük igénybe, még ha valamivel drágább is. Ha pedig megtörténik a baj, feljelentést kell tenni a rendőrségen.

Az ügyben a Magyar Posta azt írta az RTL-nek, hogy "a Magyar Posta nem webáruház, hanem kézbesítési szolgáltató. A megrendelt csomagok tartalmáról nincs és nem is lehet információja. A Magyar Posta zárt csomagokat vesz át és kézbesít. A küldemények tartalmának vizsgálata a megrendelő joga és felelőssége, akinek lehetősége van az átvételt megtagadni."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.