E-mailt kapott a gyógyszerész, 3 millió forintot loptak el tőle

Internetes csalók több millió forinttal károsítottak meg egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisvárosban dolgozó gyógyszerészt.

A csalók a gyógyszertár hivatal e-mail-címére küldtek levelet november 5-én, megcímezve benne az egyik ottani gyógyszerészt. A levélben arról értesítették, hogy bankkártyáját letiltották, emiatt pedig szükség lesz a banki adatai pontosítására – írja az esetről kiadott közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az üzenetben pontosan leírták az "ügyfél" teendőit, illetve egy linket is elhelyeztek benne.

Mint utóbb kiderült, a hivatkozás egy hamis netbanki felületre vezetett. A gyógyszerész azonban ezt nem vette észre. Gyanútlanul megadta banki adatait: azonosító kódját, bankkártyaszámát, még a bankkártyája hátoldalán található CVC kódot is. Ezt követően újabb értesítést kapott – ezúttal már valóban a bankja kereste azzal, hogy gyanús utalások miatt a számlájához való hozzáférést felfüggesztették.

Csakhogy addigra késő volt. A bank ügyfélszolgálata arról tájékoztatta később a gyógyszerészt, hogy a saját és a gyógyszertár számlájáról összesen 3,1 millió forintot utaltak el jogosulatlanul a csalók. A nő feljelentést tett az ügyben, a nyomozás jelenleg is folyamatban van.

A hasonló esetek elkerülése érdekében a rendőrség az alábbiakat tanácsolja.

  • Mindig légy nagyon körültekintő, ha online felületen vásárolsz! Amikor csak lehetséges, ragaszkodj a személyes átadás-átvételhez!
  • Ha mégis elkerülhetetlen az előreutalás, akkor csak megbízható webshopból vagy ismerőstől vásárolj!
  • Utalás esetén mindig úgy lépj be a netbanki felületre, hogy saját magad gépeled be a böngésző keresősávjába a bankod honlapcímét. Ne kattints semmilyen linkre, amely látszólag a netbanki felületre vezet el!
  • Internetes banki belépési adataidat soha ne add ki senkinek!
  • Ha pedig így is megtörténik a baj, és csalók áldozatává válsz, akkor ne késlekedj: vedd fel a kapcsolatot azonnal bankod ügyfélszolgálatával, majd tégy feljelentést a rendőrségen!

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.