Blokkolóórával fogják ellenőrizni a kórházi dolgozókat

Az eredeti tervek szerint még idén beüzemelték volna a kórházi beléptetőrendszert, amivel ellenőriznék az egészségügyi dolgozók letöltött munkaidejét. Egyelőre azonban úgy tűnik, csúszik a projekt.

Idén tavasszal a Magyar Kórházszövetség konferenciáján jelentették be, hogy Pintér Sándor belügyminiszter utasítására év végéig valamennyi kórházban beléptetőrendszert kell felállítani. A tervek szerint az orvosoknak és más dolgozóknak az intézmény be- és kijáratainál elhelyezett készülékeken kell lehúzniuk a mágneskártyájukat. A blokkolóórával és egyúttal az azzal készült videófelvétellel akarják ugyanis ellenőrizni a dolgozókat, hogy valóban letöltik-e a teljes munkaidejüket– írja az mfor.

blokkolóóra, mágneskátya
A blokkolóóra videőfelvételt is fog készíteni a visszaélések elkerülése miatt. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

"Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát"

„Láttuk, hogy vannak egyes kórházak, ahol nagyon eltérnek az átlagtól az orvosi teljesítmények, feltételeztük kell, hogy legyen ennek valami oka. Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát” – indokolta a döntést Lengyel László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára. Az intézkedést azzal magyarázta, hogy a legrosszabb teljesítményt nyújtó kisvárosi kórházakban évente mindössze 89 beteg jut egy gyógyítóra, míg a legjobb közepes városi intézményben több mint kétszer annyi, 192 beteget látnak el évente. Az eltérés okát többek között abban látják, hogy talán a rosszul teljesítő helyeken az orvosok nem töltenek nyolc órát bent a kórházban.

Mivel közeledik az év vége, a portál rákérdezett az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), hol tart az országos projekt. Mint azt válaszukban írták: „az OKFŐ által a kórházak műszaki feltételeinek felmérése jelenleg zajlik, a felmérés eredményeinek ismeretében kerül kiválasztásra a megfelelő műszaki megoldással rendelkező rendszer, valamint kerül elindításra a bevezetés pilot üzemmódban.” Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy év végén már nem fog egységesen elindulni a kórházi beléptető rendszer, hiszen, ahogy írják, még a kísérleti időszak sem startolt el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.