Halottnak nyilváníttatta magát a csaló, hogy felvegye az életbiztosítását

A vádlott hamis okiratokkal a saját ügyvédjét is átverte azért, hogy a büntetésétől meneküljön, és a több tízmilliós életbiztosítási összeget is megszerezze.

Halottnak nyilváníttatta magát egy börtön elől menekülő csaló, hogy így hozzáférhessen az életbiztosításának összegéhez - számolt be az esetről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a bíróság korábban pénzmosás és költségvetési csalás miatt több év börtönre ítélt egy férfit, aki fellebbezett, így az ügy a Debreceni Ítélőtábla elé került. Az ítélőtábla eljárásának ideje alatt a vádlott kriptovalutáért hamis osztrák anyakönyvi kivonatot vásárolt, mely szerint Ausztriában elhunyt, majd intézkedett a magyarországi halottá nyilvánításáról. A férfi az ügyvédjét is megtévesztve, rajta keresztül az okiratot eljuttatta a bíróságnak, így az ítélőtábla megszüntette az eljárást a férfi halála miatt. A vádlott úgy élte tovább az életét, és követte el a bűncselekményeket, hogy magát hamis olasz útlevéllel és hamis román személyigazolvánnyal igazolta. A hamis iratokat - élettársa közreműködésével – egy életbiztosítás kifizetéséhez is felhasználta, így közel 30 millió forintot kaptak a biztosítótól.

Az életbiztosítás összegét több részletben, több számlára, más személy neve alatt, eurora és dollárra átváltva utalta el a vádlott azért, hogy a bűncselekményből származó vagyont leplezze, és azt ő és élettársa felvehessék.

A férfit a főügyészség jelentős kárt okozó csalással, pénzmosással és okirat-hamisításokkal vádolja, míg élettársának csalás miatt kell felelnie. A férfival szemben az ügyészség mértékes indítványa 4 év 6 hónap börtönbüntetés, 5 millió forint pénzbüntetés és a biztosítás összegének megfelelő vagyonelkobzás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.