COVID-19: gyerekeknél erre is figyelni kell

A koronavírus-járványhelyzet miatt megnőhet a gyermekkori elhízás előfordulási aránya - figyelmeztetett kedden közzétett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodája.

Obezogén, azaz elhízásra hajlamosító környezetben élünk, ráadásul ez globális probléma. Gyakorlatilag az egész világ fokozatosan elhízik - véli dr. Halmy Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke. Részletek itt.

A jelentés szerint a járvány elleni korlátozások során elrendelt iskolabezárások negatív hatással lehetnek a gyerekek étkezési és testedzési szokásaira. "A COVID-19 felerősítheti az egyik legaggasztóbb tendenciát az európai régióban, az egyre gyakrabban előforduló gyermekkori elhízást " - mondta Hans Kluge, a WHO európai igazgatója.

A gyermekkori elhízás terjedését a pandémia következményei is erősíthetik
A gyermekkorielhízásterjedését a pandémia következményei is erősíthetik. Fotó: Getty Images

Kluge felhívta a figyelmet, hogy a túlsúly és az elhízás olyan életveszélyes betegségek kialakulásának fokozott kockázatához köthető, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a rák. Elkerülendő a negatív élettani hatásokat, Kluge a jelentés szerint tudományos alapokon nyugvó irányvonalat javasolt az egészséges étrend és a fizikai aktivitás népszerűsítésére, például adó kivetését a cukrozott üdítőkre.

A jelentésben egy 36 országot magában foglaló felmérést alapul véve arra a megállapításra jutottak, hogy a 6-9 éves gyerekek között átlagosan háromból csaknem egy túlsúlyos a régióban. A helyzet a mediterrán országokban volt a legsúlyosabb, mindazonáltal lassú javulásnak indult az olyan országokban, mint Görögország, Olaszország, Portugália és Spanyolország.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.