Bajt okozhatnak a balatoni algák

A Balaton nyugati részén már tömegesen megjelentek a cianobaktériumok (kékalgák) a vízfelszínen - közölte szerdán az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete (BLI).

Szinte nincs is balatoni strand hekket áruló büfé nélkül, pedig a halat nem a tóból fogják, de még csak nem is Magyarországon. Akkor vajon hogyan vált mégis a Balatonra jellemző ételek körének szerves részévé? Részletek itt.

Az elmúlt napokban sok bejelentés érkezett a többi között Alsóbélatelep, Fonyód, Balatonmáriafürdő, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Balatonfenyves, Balatonszárszó, Balatonszemes és Balatonboglár térségéből a tihanyi intézet felé arról, hogy szabad szemmel jól látható algavirágzást észleltek a partok mentén. A kutatók keddi mérései alapján ez a jelenség a Keszthelyi-medencében a Balaton közepén is megfigyelhető volt. Egyelőre nincs jelen nagy algatömeg a vízben, de az algák mennyisége a tó nyugati területein erőteljes növekedésnek indult.

Elszaporodtak a toxintermelő kékalgák a Balaton nyugati medencéjében
Elszaporodtak a toxintermelő kékalgák a Balaton nyugati medencéjében. Fotó: Getty Images

Egészségügyi panaszok jelentkezhetnek a fürdőzőknél

Annak ellenére, hogy a teljes vízoszlopot nézve az algamennyiség még nem kifogásolható, a kékalgák mennyisége helyenként és időszakosan meghaladta az egészségügyi határértéket, ami 50 mikrogramm/liter klorofill-A - árulta el Vörös Lajos, a BLI kutató professzora. Hozzátette, hogy a Keszthelyi-medence közepén vízfelszínen 70 mikrogramm/liter klorofillkoncentrációt is mértek, valamint a toxintermelésre is képes cianobaktériumok egyeduralmát figyelték meg a vízmintában. Vélhetően a partközelben látható algásodások esetében is hasonló eredményre jutott volna a vízfelszíni vizsgálat.

A kutató elmondta, kedden Balatonfűzfőtől Keszthelyig végigvizsgálták a Balaton vizét. A tapasztaltak szerint az algásodás mértéke a két hete végzett utolsó mérés óta megduplázódott, ami elsősorban a nyugati medencére jellemző, a keleti medencében számottevően kisebb.

Vörös Lajos felhívta a figyelmet, hogy a kékalga toxinja fürdőzőknél allergiás bőrreakciót, kiütést, szemirritációt okozhat, ami elkerülhető fürdőzés utáni zuhanyzással. Ha kisgyermekek ebből a vízből nyelnek, a szervezetükbe jutó toxin hasmenést okozhat. Éppen ezért célszerű lenne legalább hetente ellenőrizni a strandok vízminőségét. A vízminták toxintartalmát az országban csak egy helyen, Debrecenben tudják mérni. Drága vizsgálatról van szó, így erről a BLI-nek pillanatnyilag nincs adata. A szakember hangsúlyozta, hogy a Balatonból történő ivóvízkivételben egyelőre nem jelent kockázatot az algásodás, mivel az a meder aljáról történik, a kékalga jelenléte pedig a vízfelszínre jellemző.

Elkezdték a kotrást a Balaton medrében

A Balaton körüli megyék kormányhivatalai korábban közölték, havonta egyszer mérik a víz minőségét a balatoni fürdőhelyeken. Lombár Gábor, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke szerdán közölte, az érintett hatósághoz fordul azzal a kéréssel, hogy az algásodásra tekintettel ellenőrizzék sűrűbben a vízminőséget, valamint adjanak útmutatást a strandüzemeltetőknek, miként és miről tájékoztassák a fürdőzőket.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn bejelentette, hogy megkezdték a kotrást a Balaton nyugati medencéjében a víz megnövekedett klorofill-A-tartalma és az algamennyiség miatt. Mint arról korábban beszámoltunk , a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság akkreditált laboratóriuma a múlt héten a határértéket jelentősen meghaladó klorofill-A-szinteket mért a tó nyugati medencéjében, ennek alapján az OVF harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el, egyben a mederkotrás előkészítésére utasította az érintett vízügyi igazgatóságokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!