Árvíz: már 11 napja tart az áradás, ilyen most a helyzet

Habár a Szigetközben és a Dunakanyarban megkezdődött az apadás, de még mindig komoly az árvízi helyzet az országban – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője. A szakértő azt is elárulta, mikor hagyja el az árhullám az országot.

Siklós Gabriella arról beszél vasárnap az M1 aktuális csatornán, hogy a Szigetközben már megkezdődtek a bontási munkák, először azokat a homokzsákokat viszik el, amelyek egyáltalán nem érintkeztek vízzel. Közben pedig a Lajtán is látványosan csökken a vízszint. Budapesttől délre azonban még áradás van.

áradás Baján
Közlekedési tábla a Duna vizével elöntött bajai utcán 2024. szeptember 22-én. A városban szeptember 23-ra várják a folyam tetőzését. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Van, ahol még nem volt tetőzés

A szóvivő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn azt is elmondat, hogy a „2013-asnál kisebb, de nagyon nagy árvíz” lassan Bajára ér. A településnél most 919 centiméteres a vízállás, és 923 centiméter körül várják a maximumot – itt tehát hétfőn, Mohácson pedig kedden várható a tetőzés. Ezt követően lassacskán elhagyja az árhullám az országot.

Ezen a szakaszon is mindenhol elkészültek az ideiglenes védművek, ahol szükség volt rá. Amíg egy adott területen másodfokú vízállás alá nem megy a Duna, 24 órás megfigyelésre van szükség az esetleges szivárgások miatt.

Lassú lesz a levonulás

Az idei árvíz 50 centiméterrel alacsonyabban tetőzött, mint a 2013-as, de a szakértő szerint még mindig figyelni kell a teljes magyarországi szakaszt, hiszen buzgárok, fakadó vizek, csurgások és szivárgások bárhol előfordulhatnak. Hozzátette, a dunai árhullám levonulása lassú lesz.

Egy átlagos nagyságú árhullám 8-9 nap alatt elhagyja Magyarországot, a mostani áradás viszont már 11. napja tart” – tette hozzá Siklós Gabriella.

A szóvivő emellett azt kérte, hogy senki ne menjen az átázott töltésekre, mert az szivárgást idézhet elő.

Hamarosan rendeződik a fővárosi közlekedés

A héten várhatóan már több vonalon is helyreállhat a közlekedés a fővárosban. Az M2-es metró például hétfőn már ismét megáll a Batthyány téren – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A H5-ös HÉV azonban még mindig nem éri el a Batthyány teret, arra tehát továbbra is a Margit híd budai hídfőnél lehet majd felszállni.

A jelenlegi előrejelzések szerint várhatóan szeptember 24-én, kedden a 19-es villamos újra a teljes vonalán, azaz a Bécsi út/Vörösvári út és Kelenföld vasútállomás között jár majd. Ugyancsak keddtől a 41-es villamos is az eredeti útvonalán, a Bécsi út/Vörösvári úttól a Batthyány téren át a Kamaraerdei Ifjúsági Parkig fog közlekedni.

Várhatóan szeptember 25-étől, szerdától a H5-ös HÉV újra a Batthyány térig jár majd, és ettől a naptól a Margit hídnál ideiglenesen lezárt kerékpárút is újra használható lesz.

A szakemberek azonban továbbra is folyamatosan figyelik a vízszintet, és attól függően döntenek a jelenlegi forgalmi korlátozások feloldásáról. A BKK minden változásról a lehető leghamarabb értesíti a közlekedőket, a jelenleg még érvényben lévő forgalmi korlátozásokról pedig a bkk.hu/arviz oldalon lehet tájékozódni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
alacsony vércukorszint
Jelek, hogy bezuhan a vércukorszint éjszaka – Még reggel is lehet érezni
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
Mindenki ezt issza télen, pedig többet árt vele, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -1 °C

Általában borult, egyes részeken továbbra is párás, ködös marad az idő, legfeljebb kisebb szakadozások fordulhatnak elő. Kora délelőttig inkább még csak szitálás, ónos szitálás lehet, napközben már gyenge eső, helyenként akár ónos eső is kialakulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de néhol ennél enyhébb lehet az idő. Késő estére -2 és +5 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológiai helyzetet illetően jó hír, hogy fronthatás továbbra sem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentősebb megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

teszt
Tényleg pótolható a heti alváshiány a hétvégi lustálkodással?

Tudod, hogyan hat az alvásodra a koffein, a késői vacsora vagy a sok képernyőzés? Teszteld tudásodat!