70 ezer forintot lopott a betegtől a mentős

Hetvenezer forintnyi kézpénzt tulajdonított el az egyik mentőápoló betegétől, a Nemzeti Védelmi Szolgálat azonban lebuktatta. Az Országos Mentőszolgálat köszönetet mondott, amiért segítettek kiszűrni a mentők közösségébe férkőzött bűnözőt.

Összesen 70 ezer forintnyi kézpénzt tulajdonított el kórházba szállítás közben betegétől az egyik budapesti mentőápoló. A könnyen szerzett pénzzel azonban gyorsan lebukott, a betegszállítás ugyanis a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársainak előre megszervezett akciója volt, melynek során a tisztességtelen dolgozókat szerették volna kiszűrni – írta a Telex.

Zsebre tette a "beteg" pénzét

Az NVSZ munkatársai a korrupció elleni harc jegyében úgynevezett „megbízhatósági vizsgálatokat” végeznek. Ennek során a valóságban is előforduló élethelyzeteket játszanak el, hogy kiderüljön, az érintettek eleget tesznek-e jogszabályban előírt hivatali kötelezettségüknek, vagy fennakadnak a rafinált hálón. Az akció során az NVSZ egyik munkatársa betegnek adta ki magát, ami miatt kórházba szállították. Ennek során az egyik mentőápoló 70 ezer forint készpénzt tulajdonított el tőle. A lopást a mentős kezdetben tagadta, a kiérkező rendőrök viszont az egyik mentőápoló nadrágzsebében megtalálták az összeget, és lefoglalták.

mentőszolgálat, lopás
Az OMSZ megköszönte, hogy segítettek kiszűrni a soraik közé férkőzött bűnözőt. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Az Országos Mentőszolgálat közleményben fejezte ki a háláját az NVSZ-nek az akcióért. Mint írták, 8500 becsületes mentődolgozó nevében mondanak köszönetet a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársainak, amiért eredményes munkájukkal segítettetek kiszűrni és eltávolítani egy mentők közösségébe férkőzött bűnözőt, aki szégyent hozott az életmentő hivatásra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra