3 súlyos kór, amit gyakran félrediagnosztizálnak

Az orvosok sem tévedhetetlenek, számtalan olyan eset előfordul, amikor nem ismernek fel egy komoly betegséget. Egy friss kutatás szerint 3 kór esetén történik a leggyakrabban félrediagnosztizálás, ráadásul több női páciens érintett, mint férfi.

A félrediagnosztizálás amellett, hogy a leggyakoribb orvosi hiba, a legköltségesebb és a legveszélyesebb is - derítette ki egy friss kutatás. A tanulmány szerint a téves diagnózisok 34 százaléka súlyos következményekkel jár: vagy a beteg életébe kerül, vagy élethosszig tartó rokkantságot okoz.

A félrediagnosztizálások gyakoriak és veszélyesek
A félrediagnosztizálások gyakoriak és veszélyesek. Fotó: 123rf

A 3 leggyakrabban félrediagnosztizált betegség

A kutatást a Johns Hopkins Egyetem szakemberei végezték, akik 55 ezer félrediagnosztizált esetet vizsgáltak. Az eredmények, amelyeket a Diagnosis nevű folyóiratban publikáltak, azt mutatták, hogy a téves diagnózisok majd háromnegyedénél a következő három állapot valamelyikét nem ismertek fel az orvosok: rák (37,8 százalék), szív- és érrendszeri betegségek (22,8 százalék), illetve különféle fertőzések (13,5 százalék).

"A rossz vagy túlságosan későn felállított diagnózis nem csupán kellemetlenség, sok beteg számára súlyos károkat és tetemes költségeket okoz, sőt, a legrosszabb esetekben akár halált is" - mutatott rá dr. David Newman-Toker, a Johns Hopkins Egyetem neurológus professzora. "Kutatásunk megmutatja, melyek azok a speciális betegségterületek, amelyek esetén kiemelten kell figyelnünk, hogy csökkenjen a félrediagnosztizált esetek száma."

A nőkkel kapcsolatban több hibás döntést hoznak az orvosok

Tudta? Az ilyen esetek miatt indította el a Health magazin a Misdiagnosed (Félrediagnosztizálások, vagy Téves diagnózisok) című cikksorozatot, amely olyan nőket mutat be, akiknek (néha évekig) kellett harcolniuk azért, hogy valóban komolyan vegyék az egészségügyi problémáikat.

A félrediagnosztizált esetek elemzéséből egyébként az is világosan kirajzolódott, hogy sokkal több nőnek értelmezték félre a tüneteit az orvosok, mint férfinak. Az azonban, hogy a nemek közötti egyenlőtlenség ezen a területen is megnyilvánul, nem új felfedezés. Egy, az Egyesült Királyságban végzett kutatás megállapította, hogy a nőknél 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel diagnosztizálnak félre egy szívrohamot, illetve 33 százalékkal több az esélyük arra, hogy rossz diagnózist kapnak például stroke után. A közelmúltban egy, a Yale Egyetemen készített vizsgálat pedig arra az eredményre jutott, hogy a fiatal fiúk fájdalmát sokkal súlyosabbnak tekintik a szakemberek, míg a fiatal lányokét sokszor elbagatellizálják.

A vezető halálokok közé tartoznak

Természetes módszerek magas vérnyomásra A magasvérnyomás-betegség gyógyszeres kezelése mellett akadnak olyan életmódbeli tényezők, amelyek nagyban hozzájárulhatnak vérnyomásértékeink csökkentéséhez. Cikkünkben összegyűjtöttük, mire kell fokozottan figyelni.

A kutatásban megjelölt, három leggyakrabban félrediagnosztizált betegség közül kettő nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is a vezető halálokok közé tartozik. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az összes hazai haláleset 26 százalékát teszik ki azok, akik valamilyen szív- és érrendszeri betegségben, főként ischaemiás szívbetegségben vagy magas vérnyomásban halnak meg. Szintén friss Eurostat-adat, hogy rákban százezer lakosra vetítve 345-en halnak meg Magyarországon, ez a legmagasabb az Európai Unió országai közül. A férfiak egyébként kétszer többen halnak meg daganatos megbetegedésben, mint a nők, a legelterjedtebb ráktípusok közé pedig olyanok tartoznak, mint a tüdő- és a vastagbélrák.

A fertőzésekkel kapcsolatban legutóbb tavaly érkezett egy ijesztő statisztika, ami szerint folyamatosan nő itthon a kórházi fertőzések, például a multirezisztens kórokozók által okozott fertőzések, illetve a szepszisek (vérmérgezés) száma. Előbbi esetében 2017-ben 25,1 fertőzés jutott 10 ezer kibocsájtott betegre, utóbbinál ugyanebben az évben 18,2 volt a végeredmény 10 ezer beteg esetén. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, a fent említett fertőzések következtében történt elhalálozások száma több ezerre tehető.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.