28 évesen meghalt a legidősebb progériás beteg

Elhunyt Sammy Basso, a progéria, egy ritka genetikai betegség legtovább élő érintettje. Basso 28 éves volt.

A progéria, avagy a Hutchinson–Gilford-szindróma gyors öregedéshez vezet. A betegek emiatt nemcsak külső jegyeikben tűnnek idősebbnek a koruknál, de a várható élettartamuk is lényegesen rövidebb: megfelelő kezelés nélkül átlagosan csupán 13,5 év – idézi a Reuters hírügynökség az Olasz Progéria Szövetség betegségleírását. Világszerte minden húszmillió emberből egy küzd a genetikai rendellenességgel.

Sammy Basso, progéria
Sammy Basso mindössze 28 évesen hunyt el, de így is ő élte a leghosszabb életet progériás betegként. Fotó: Getty Images

Basso 1995-ben született az észak-olaszországi Schio városában. Kétéves korában diagnosztizálták nála a progériát. Szüleivel 2005-ben alapították meg az Olasz Progéria Szövetséget, amely vasárnap bejelentette a férfi halálát. „Ma elment a fényünk, a vezetőnk. Köszönjük, Sammy, hogy részei lehettünk a csodálatos életednek” – fogalmazott Instagram-oldalán a szervezet.

A világon mindössze 130 progériás beteget tartanak nyilván, közülük négyen élnek Olaszországban. Mindazonáltal az Olasz Progéria Szövetség becslései szerint az érintettek valós száma a 350-et is elérheti, mivel nem minden esetet lehet könnyen nyomon követni, különös tekintettel a fejlődő országokban élőkre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!