Vigyázat! Nagyon erős UV-B sugárzás várható

Szerdán országszerte sok lesz napsütés, az UV-B sugárzás átlagértéke is eléri a nagyon erős szintet. Csütörtökön némi lehűlésre kell számítani, de azt követően - a hét végéig - nyárias idő várható, amelynek a hétfői hidegfront vet majd véget.

Bozóki István az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa az MTI-nek elmondta, szerdán az UV-B sugárzás az ország jelentős területén nagyon erős lehet. Ez azt jelenti, hogy 15-20 perc alatt, az érzékeny bőrűek és a gyermekek ennél rövidebb idő alatt is leéghetnek. Délelőtt tizenegy és délután három óra között nem ajánlott a napon tartózkodni.

Szerdán alapvetően meleg, nyári idő lesz, sok napsütéssel. A déli, délutáni óráktól fordulhatnak elő szórványosan záporok, zivatarok, főleg az ország középső részén. A hőmérséklet maximuma 24-29 Celsius-fok között alakul.

Csütörtökön viszont ismét többfelé lehet záporokra számítani, elsősorban a Dunántúlon és a középső országrészben zivatarokra is. A Tiszántúlon még 28 fok is lehet, a nyugati területeken viszont már csak 20 fok körül alakul a hőmérséklet maximuma - tette hozzá a meteorológus.

Pénteken, szombaton és vasárnap ismét több napsütés várható, elszórtan alakulhatnak ki záporok. A hőmérséklet csúcsértékei 27 és 32 fok között alakulnak. A hétvégi meleg, nyári időnek viszont egy várhatóan hétfőn érkező hidegfront vet véget. Ennek hatására a hőmérséklet 5-10 fokkal visszaesik, így napközben ismét csak 20-25 fokig melegszik majd az idő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.