Nem csak csókolózunk a Balatonban

Szabadság, új helyszín és egy kis víz - csak ennyi kell a jó szexhez a Szallas.hu felmérése szerint.

Háromból csak egy embernek mindegy, hogy hol és mikor bújik össze kedvesével - derült ki a Szallas.hu felméréséből, amelyben több mint tízezer magyar lakos vett részt. A válaszadók több mint fele saját bevallása szerint gyakrabban szeretkezett nyaralás alatt, főleg a 40 év felettiek vágyát fokozza egy kis utazás.

"Kutatásunk fő célja az volt, hogy ezen a területen is megismerjük vendégeink igényeit, s ez alapján több támpontot adjunk a megfelelő helyszín kiválasztásához. Az eredményekből jól látszik, hogy a mindennapi rutin megszakítása és egy kis változatosság mindenkit felráz, illetve sokan csak egy szálláshelyen tudnak zavartalanul együtt lenni" - magyarázta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

Ezt támasztja alá, hogy a megkérdezettek háromnegyede számára egy szálláshely jelenti az ideális helyszínt az együttlétekhez, mert itt kizárólag egymásra koncentrálhatnak. Az otthoni hálószobát csak a magyarok 15 százaléka preferálja, különösen a nők, a fiatalok és a 40-50 év közöttiek számára kevésbé izgató a mindennapi környezet. "Valamilyen nyilvános helyet csak 250-ből egy ember jelölt meg ideális helyszínként, ennek ellenére az izgalom többeket képes elvarázsolni: minden hetedik ember szexelt már nyaraláskor a szállodai szoba falain kívül" - tette hozzá Varga Zoltán. A szállásadók mintegy 6 százaléka talált már párokat in flagranti például közös használatú helyiségekben.

Nyaralás alatt hogy szexel a magyar? Most kiderül!

Vonzó a vízben hancúrozni

A közparkok is vonzónak számítanak.

"A akiket kifejezetten izgat, hogy a közelben mások is vannak , a többség igyekszik elrejtőzni. Többen voltak, akik pont emiatt kerültek kínos helyzetbe" - mondta Varga Zoltán. Az autóval sötét helyre lehúzódókra gyakran a rendőrök köszöntek rá a legfontosabb pillanatban, de olyan is volt, hogy az erdei turistautakról letérőket kóbor kutyák, vaddisznók vagy a nádasban hattyúk zavarták meg. Olyanok is akadtak, akik végül magukat buktatták le, például hagyták, hogy elsodorja a víz a fürdőruhájukat.

"Ennél is feltűnőbb lehetett, amikor egy társaság tagjai közösen béreltek szállást, ezért ketten a közös konyhába szöktek ki éjszaka. A konyhaasztal azonban összedőlt alattuk, így a barátaik a romos konyha közepén, meztelenül találtak rájuk. Azok sem jártak jobban, akik szenvedélytől fűtve kirúgták az autó ablakát, és hajnalban magyarázhatták a szerelőnek, miért nincs más sérülés a kocsin" - idézett a történetekből az ügyvezető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!