Mutatjuk, hol járt tavaly a legtöbb turista

Minden várakozást felülmúlt a magyar turizmus teljesítménye 2022-ben. Az ágazat még mindig emelkedő pályán mozog, így a szektor teljesítménye idén meghaladhatja a 2019-es rekordévben elért eredményeket – ismertette Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatóságának elnöke.

Tavaly 14,2 millió vendég csaknem 40 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon. Ez csaknem 40 százalékos bővülés 2021-hez képest, és csupán 5 százalékkal marad el a 2019-es szinttől. A fővárosba csaknem 4 millióan, vidékre pedig több mint 10 millióan látogattak el. A szállodák kapacitáskihasználtsága országos átlagban körülbelül 47 százalékos volt. A vidéki turizmust 73 százalékban a belföldi turisták adták, míg Budapestre 82 százalékban külföldiek érkeztek.

két nő és egy kutya ül a mólón
A magyarok nyáron főként a Balatont keresték fel. Fotó: Getty Images

Ide ment a legtöbb magyar

A magyarok nyáron főként a Balaton térségébe utaztak: itt csaknem 8,8 millió vendégéjszakát töltöttek el. A második helyen 2,6 millió vendégéjszakával a Mátra-Bükk térsége áll. A legtöbb turistát fogadó települések listáját pedig Budapest vezeti, amit Hajdúszoboszló, Siófok, Hévíz, Balatonfüred és Zalakaros követett.

Kezd magához térni a külföldi turizmus

A legtöbben továbbra is Németországból érkeztek, utána a sorban Csehország, Románia, az Egyesült Királyság és Lengyelország következik. Az ágazat egyébként vélhetően azért nem tudta megdönteni a 2019-es számokat, mert a vártnál kevesebb amerikai, orosz és kínai turista jött az országba tavaly.

A költéseket tekintve szintén Németország áll az első helyen: a német turistáknak köszönhetően körülbelül 35 milliárd forintnyi bevételre tett szert az ország. Ebben a sorban az Amerikai Egyesült Államok áll a második, az Egyesült Királyság pedig a harmadik helyen.

Utazni nagyszerű, hiszen új élményeket szerzünk, új ismeretségeket kötünk, új helyeket fedezünk fel. Ráadásul még az egészségünknek is számos módon használunk vele. Mutatjuk, miért egészséges az utazás.

Átlagosan 29 ezret kértek egy szobáért

A szálláshelyek árbevétele 2022-ben 668 milliárd forintot tett ki. Ez még az inflációval csökkentve is 52 százalékkal magasabb az előző évinél. A szobák átlagára 29 298 forint volt, ami 15 százalékos emelkedés a 2021-es árakhoz képest. A vendéglátásban az árbevétel 42 százalékkal, 1490 milliárd forintra emelkedett 2022-ben. Ez az összeg reálértéken 24 százalékkal haladja meg a 2021-es adatokat.

Tavaly a SZÉP-kártyabirtokosok 385 milliárd forintot költöttek, ami 5 százalékkal több a 2020-as értéknél, és duplája a 2019-esnek – emelte ki Guller Zoltán. Az országban 2,5 millió embernek van SZÉP-kártyája, amelyeken jelenleg körülbelül 105 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az idei év is erősen indult

Guller Zoltán arra is kitért, hogy nagyon ígéretes a januári adatsor, amely szerint január 27-éig már 1,5 millió vendégéjszakát töltöttek el az országban, a következő napokra pedig még 200 ezer vendégéjszaka foglalást látnak az utazni tervezőktől. A számok 100 ezres bővülést mutatnak 2022 azonos időszakához képest. A turizmus tehát továbbra is emelkedő pályán mozog, így – ha a körülmények nem romlanak – az ágazat teljesítménye 2023-ban várhatóan meg haladja majd a 2019-es számokat Magyarországon – tette hozzá az MTÜ igazgatóságának elnöke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.