Koronavírus: főként belföldi nyaralást terveznek a magyarok

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követően is óvatosan tervezi utazásait.

A koronavírus-járvány miatt a magyarok fele a nyár végére vagy őszre halasztotta utazását, 18 százalékuk viszont csak jövőre tervez útra kelni. Akik pedig mégis elmennek idén nyáron valahová, azok 56 százaléka a határokon belül marad - derült ki a Netrisk.hu felméréséből, amelybe 6 ezer főt vontak be.

Óvatosság jellemzi az idei nyarat

A már megkötött utasbiztosítások alapján elmondható, hogy a koronavírus-járvány idején külföldre indulók több mint fele Horvátországba vagy Ausztriába utazik. Azonban a célpontok között gyakorlatilag nem is szerepel Európán kívüli ország - közölte a cég. A távolabbi úticélok háttérbe szorulását mutatja az is, hogy a biztosítások mindössze 12 százalékát kötötték repülőgépes utakra, szemben az előző években tapasztalt 35-40 százalékkal. Noha ez az arány a járatok fokozatos helyreállásával vélhetően emelkedni fog, az idei nyár egészében aligha fogja meghaladni az utazások 20 százalékát a cég várakozása szerint.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus utazás, koronavírus turinzmus, koronavírus nyár, koronavírus nyaralás, koronavírus második hullám
A magyarok többsége idén inkább lemond a tengerpartról. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Már ide is karantén nélkül utazhatunk

Ahogy már olvashatták a HáziPatika. com -on, pénteken megszűnt a Magyarországról Angliába és Skóciába beutazók karanténkötelezettsége. A kedvezményezett listán összesen 59 ország szerepel. A karanténelőírás alól mentesített országok listáját azonban a brit kormány folyamatos felülvizsgálat alatt tartja, és ha valahol ismét növekednének a koronavírussal kapcsolatos az egészségügyi kockázatok, akkor annak az országnak vagy térségnek az esetében ismét bevezethető az elkülönítési előírás.

Koronavírus: ketten kórházba kerültek egy táborból - a részletekért kattintson ide!

Fontos azonban tisztában lenni azzal is, hogy az összes környező országban romlik a járványhelyzet, nő a fertőzöttek száma. Tehát Magyarország ugyan biztonságos, de az új típusú koronavírus behurcolása ellen védekezni kell, most ugyanis ez jelenti a veszélyt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. Kiemelte, hogy kell újabb korlátozásokra számítani itthon, csak még nem tudják pontosan, hogy milyenre. Véleménye szerint az egyik legfontosabb szabály a nyári hónapokra az, hogy ha megoldható, idén nyáron inkább ne utazzunk külföldre. "Több Balaton, kevesebb Adria, és akkor a járvány is féken tartható lesz" - mondta.

A koronavírus miatt nem ment kórházba a brit anya, ám mire kiderült a diagnózis, már késő volt - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra