Koronavírus: az éjszakai menetrendek is változnak

Péntektől új menetrendet vezet be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az éjszakai járatok vonalán.

A nappali közösségi közlekedési járatokat a koronavírus -helyzet miatt bejelentett kijárási korlátozásoktól függetlenül is változatlan menetrenddel indítja a BKK, hogy azok is biztonsággal eljuthassanak a munkahelyükre és haza, akik nem 8 és 16, vagy 9 és 17 óra között dolgoznak. A BKK a következő időszakban kiemelten vizsgálja majd a járatok kihasználtságát és azt, hogy az alapján milyen intézkedéseket szükséges még megtennie. Az éjszakai járatok közlekedése azonban péntektől módosul.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus közlekedés, koronavírus utazás, koronavírus tömegközlekedés,
Az éjszakai menetrendek is változnak. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Mi változik?

Minden járat továbbra is közlekedik, új menetrendjük szerint azonban Budapest belső területén 15 percenként indulnak a buszok, a külsőbb kerületek központja, illetve a nagyobb lakótelepek felé tartó járatok 30 percenként, az ezeken túli külső területek felé közlekedők pedig 60 percenként követik majd egymást. Az éjszakai járatok új menetrendje rövidesen elérhető lesz a BKK weboldalán. A BKK járatai egyébként - a koronavírus-járvány elleni védekezéssel összhangban - már szeptember óta maximális kapacitással közlekednek, és a reggeli időszakban a szokásosnál sűrűbb menetrend szerint indulnak.

A pénztárak nyitvatartása is módosul

A BKK azt is közölte, hogy változik a BKK jegy- és bérletpénztárainak nyitvatartása is. A pénztárak mindennap egységesen 5:30 és 19 óra között tartanak nyitva, kivéve a Corvin-negyednél található konténerépületben elhelyezett pénztárat, amely hétfőtől péntekig 6 és 18 óra között várja a vásárlókat. Emellett a BKK összes ügyfélközpontja 7 és 19 óra között tart nyitva, a Liszt Ferenc-repülőtéren található ügyfélközpontok viszont átmenetileg bezártak.

Ingyen utaznak az egészségügyi dolgozók

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, szerdától a helyi és a helyközi járatokon, így a BKK járatain is díjmentesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók, valamint az új típusú koronavírus elleni védekezésben közreműködő orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók. Ehhez az egészségügyi dolgozóknak és az érintett hallgatóknak be kell mutatniuk egyebek mellett az őket foglalkoztató egészségügyi intézmény által kiállított igazolást. Hozzátették ugyanakkor, hogy a BKK átmenetileg, november 17-éig elfogadja az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezőknek kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolványt, ideértve a szakmai kamarai tagsági kártyákat is.

Közölték továbbá, hogy a díjmentes utazásra jogosult egészségügyi dolgozóknak és hallgatóknak, akiknek érvényes bérletük van, annak árát a BKK időarányosan visszatéríti. Ehhez méltányossági kérelmet kell benyújtani, amelyre jelenleg kizárólag személyesen, a BKK ügyfélközpontjaiban, illetve a központi ügyfélszolgálaton van lehetőség.

A kórház előtt szerenádozott feleségének a 81 éves férfi - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.