Kiderült, mi tart vissza sokakat idén a nyaralástól

A magyarok többsége, 57 százaléka idén legfeljebb négyéjszakás, belföldi nyaralást tervez. Az utazástól nem a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, hanem a pénzhiány tartja vissza leginkább a megkérdezetteket - derült ki a K&H Biztos jövő felméréséből.

A 30-59 éves korosztályra kiterjedő felmérés szerint a válaszadók 68 százaléka mindazonáltal már nagyon várja, hogy utazásban és szórakozásban bepótolhassa, amit az elmúlt évben a járvány miatt ki kellett hagynia. Leginkább a nők, a budapestiek és a magasabb végzettségűek éreznek így. A többség, 67 százalék bízik abban, hogy nyár eleje után már nem lesznek belföldi utazási korlátozások. Annak ellenére, hogy ennyien szeretnék bepótolni a vírus miatt kihagyott eseményeket és utazásokat, 52 százalék - főleg a kisebb településen élők és az alacsonyabb végzettségűek - mondta azt, hogy mivel egyébként sem utazik sokat, az utazási korlátozások nem érintették érzékenyen.

Egyelőre csak belföldre mennének a legtöbben

A balatoni strandok látogathatóak lesznek idén nyáron védettségi igazolvány nélkül is. Részletek itt.

Bár egyelőre csak a koronavírus ellen védettek - védettségi igazolvánnyal rendelkezők - látogathatják a szállodákat, a megkérdezettek 57 százaléka tervez idén belföldi kirándulást vagy maximum 4 éjszakás, hosszú hétvégét. Hosszabb belföldi pihenést viszont már csak 36 százalék tart valószínűnek. Budapesten és a megyeszékhelyeken már többen, 46 százalék és 43 százalék számol hosszabb kikapcsolódással, míg kisvárosban és falvakban csak 28 és 34 százalék az arányuk. A külföldi kikapcsolódást tervezők aránya ennél jóval alacsonyabb: kevesebb mint 4 éjszakás külföldi utazással 21 százalék, ennél hosszabb vakációzással pedig mindössze 16 százalék számol.

A magyarok többsége legfeljebb néhány napos, belföldi nyaralást tervez idén
A magyarok többsége legfeljebb néhány napos, belföldi nyaralást tervez idén. Fotó: Getty Images

A hosszabb-rövidebb belföldi utazásokat a megkérdezettek többsége, 72-73 százaléka nyáron tenné meg, és csak mindössze 25-29 százalék halasztaná őszre. A külföldi utazásoknál szintén a nyár a preferált időszak - a válaszadók fele ekkor tervezne -, és többen említették a téli időszakot is, mint a belföldi utaknál. A külföldi utaknál azonban érezhető a bizonytalanság, sokan nem tudják még, hogy mikor mennének.

A kutatás szerint az utazók többsége kettesben vagy szűkebb családi körben kapcsolódna ki, baráti társasággal 16 százalék tervez közös utazást, tágabb családdal - nagyszülőkkel, unokákkal, rokonokkal - 13 százalék. Egyedül 11 százalék, főleg férfiak vágnának neki egy útnak. Leginkább a 30-as és a 40-es korosztály menne pihenni.

Pénzhiány miatt marad el a nyaralás

Azok, akik nem terveznek hosszabb pihenést, az esetek 56 százalékában a pénzhiányra hivatkoztak, és lényegesen kevesebben vannak (25 százalék), akiket a járványügyi, utazásra vonatkozó korlátozások tartanak vissza. Mindössze 22 százalék tartja korainak és kockázatosnak az utazást, akkor is, ha addig a korlátozásokat fel is oldanák. Utóbbi leginkább a magasabb végzettségűekre és jövedelműekre jellemző. A megkérdezettek 24 százaléka inkább más célra használná fel a megtakarításait, semmint utazásra, 7 százaléknak csak rövidebb utazásra lenne pénze, de inkább egy nagyobb útra gyűjt, míg 15 százaléknak egyszerűen nincs ideje a nyaralásra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.