Újgenerációs e-anatómiaatlaszt fejlesztettek Szegeden

Oktatásra is alkalmas, interaktív, háromdimenziós, VR-ban is megjeleníthető újgenerációs e-anatómiaatlaszt fejlesztettek ki Szegeden. Az anatómiaatlaszt a Mozaik kiadó és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Anatómiai és Fejlődéstani Intézetének munkatársai készítették - derült ki a kiadó közleményéből.

A projekt költségeiből 195,17 millió forintot uniós támogatás, 97,59 millió forintot pedig visszatérítendő hitel fedezett.

A tájékoztatás szerint a 443,7 millió forintos projekt célja egy olyan újgenerációs e-anatómiaatlasz fejlesztése volt, amely alkalmas a betegségek laikus megértésére, az anatómiai elváltozások leképezésére, egyes műtéti technikák megismerésére és az anatómiai képletek nevének begyakorlására.

Az anatómiaatlasz az orvos-beteg kommunikáció javításában is segíthet.
Az anatómiaatlasz az orvos-beteg kommunikáció javításában is segíthet. Fotó: Getty Images

A 2019 tavaszán indult fejlesztés eredményeképpen létrejött egy, a felsőoktatásban, főként az orvosképzésben alkalmazható, de a betegedukációban és az ismeretterjesztésben is jól használható platform, amely interaktív, többnyelvű és VR-ban is megjeleníthető. A platformon elérhető a felsőoktatásban az alapvető anatómiaoktatáshoz szükséges, több száz 3D-s objektum strukturált adatbázisa.

Így értessük meg magunkat az orvossal Ha úgy érezzük, hogy orvosunk mintha nem is hallaná meg, amit igazából mondani szeretnénk neki, akkor ideje bevetni a következőket .

Tartalmazza továbbá az anatómiai képletek pontos megnevezését, felépítését, szerkezetét, a megfelelő pedagógiai és didaktikai működése révén pedig elősegíti az ismeretek elsajátítását. Előnye még, hogy megkönnyíti a képalkotó eljárások (CT, MR) diagnosztikai alkalmazását azzal, hogy egyedülálló képi anyagával, valódi testszeletek fotóival segít azonosítani a felvételeken látható képleteket és elváltozásaikat.

A beteg jobban megértheti az orvost

Olyan animációk is elérhetők az atlaszban, amelyek támogatják a laikus felhasználót a betegségek mélyebb megismerésében, megértésében. Ezáltal pedig arra is alkalmasak, hogy jelentősen csökkentsék az orvos-beteg kapcsolatban azt a kommunikációs szakadékot, amelyet az orvos által használt terminológia és a laikus szókincs között fennálló eltérés okoz egy-egy kórkép ismertetése és a terápiás stratégia megbeszélése során.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.