Tű helyett nyál

Egy új típusú érzékelőt fejlesztettek ki a szervezet vércukorszintjének mérésére, amely vér helyett nyálat használ a teszteléshez.

A Brown Egyetem kutatói fejlesztették ki a szenzort, melyet mesterséges nyállal sikeresen teszteltek. A teszt fényt, fémet és egy speciális enzimet használ, amely vércukor behatására megváltoztatja a színét.

"Mindenki tudja, hogy a cukorbetegeknek meg kell szúrniuk az ujjukat, hogy vért vegyenek a vércukorszint meghatározásához, aztán erre az információra kell reagálniuk" - magyarázta a Nanophotonics szaklapban közzétett tanulmány társszerzője, Tayhas Palmore, a Brown Egyetem professzora. "Más lehetőség után kutatunk, és rájöttünk, hogy a nyál a másik testnedv, amelyben mérhető a vércukor ."

Dr. Joel Zonszein, a New York-i Montefiore Orvosi Központ Klinikai Diabétesz Központjának igazgatója szerint az ötlet kiváló, mert az emberek mindig is próbálkoztak előrukkolni valami olyan ötlettel, amellyel szúrás nélkül Élelmiszer és Gyógyszerfelügyeleti Hivatal (FDA) engedélyére sokat kell majd várni, ezen kívül olyan embereken is tesztelni kell az eszköz pontosságát, akik esznek és isznak, mert ez minden bizonnyal szennyezi a mintát.

Nyálteszt válthatja fel a vérből történő vércukorszintmérést

A Brown Egyetem kutatói rájöttek, hogy nemcsak a vér, hanem a nyál is tartalmaz glükózt , bár a vérnél sokkal kisebb koncentrációban. Az új fejlesztésű eszköz fényt és egy fémfelületet használ, amely akadályozza a fény eljutását a mintához. A fény -olvassa -, hogyan reagál egy speciális enzim a nyálban lévő cukor jelenlétére, és így méri a mintában lévő cukor koncentrációját.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!