Tényleg jót tesz, ha kisírjuk magunkat

A sírásról sokan úgy gondolják, hogy segít csökkenteni a feszültséget, jobb hangulatba kerülhetünk tőle, megnyugodhatunk egy felzaklató esemény után. Tudósok most bizonyították, hogy ez valóban így van, az "eredményre" azonban nagyjából másfél órát várni kell.

Nyugodtan sírjuk ki magunkat, ha rossz kedvünk van, ugyanis, bár nem azonnal, hanem nagyjából 90 perc múlva biztosan jobban fogjuk érezni magunkat – állapították meg holland kutatók.

Egy nemrég publikált tanulmányhoz kapcsolódó kísérletbe 60 önkéntest vontak be, akiket alaposan kikérdeztek arról, milyen hangulatban vannak. Ezután filmet vetítettek nekik: vagy a Hachi, a legjobb barát című kutyás mozit, vagy az Élet szép című Oscar-díjas olasz filmet. Mindkét alkotást elég érzelmesnek és könnyfakasztónak tartják.

Több tudományos kutatás állítja, hogy a sírás igenis hasznos. Mondunk három okot, hogy miért. Kattintson! A filmek megnézése után közvetlenül, majd húsz, illetve 90 perccel is kifaggatták őket a hangulatukról, és ez érdekesen alakult, attól függően, hogy sírt-e valaki a film közben vagy nem.

Azoknál, akik nem sírtak (32-en), a hangulatváltozás sem volt megfigyelhető, vagyis ugyanúgy érezték magukat a film után, mint előtte. Viszont azok, összesen 28-an, akik megkönnyezték a keserédes történeteket, először rosszabb, aztán pedig sokkal jobb hangulatról számoltak be, mint amilyet a vetítés előtt éreztek.

Egy kiadós sírás csökkenti a stresszt

A sírás , pontosabban az érzelmek által kiváltott sírás nagyon gyakori jelenség, ugyanakkor a szakemberek nem tudják pontosan, hogy mi is váltja ki, illetve mi a célja. Egyesek szerint azért sírunk, hogy mások figyelmét felhívjuk és segítséget kapjunk tőlük, más szakértők viszont inkább afelé az elmélet felé hajlanak, mely szerint a sírás segít az érzelmek feldolgozásában és a hangulatunk kiegyensúlyozásában. Ezért fordulhat elő az, hogy szomorúságunkban, de örömünkben, sőt még idegességünkben vagy dühünkben is sírva fakadhatunk.

„Laboratóriumi körülmények között azt figyelhettük meg, hogy a sírás nemcsak helyreállítja a hangulatunkat , de valamivel meg is emeli azt, ehhez azonban egy kis időnek kell eltelnie” – mondta Asmir Gracanin, a University of Tilburg kutatója, és tanulmány vezető szerzője.

A tudományos magyarázat erre a jelenségre az lehet, hogy a sírással olyan vegyületek szabadulnak fel a szervezetünkben, amelyek csökkentik a stresszt , csillapítják a fájdalmat és természetes hangulatjavítóként is működnek.

A kutatás eredményeiről a Motivation and Emotion című szaklapban számoltak be

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!