Szmogriadó az anyaméhben?

Ausztrál kutatók ultrahangos méréssel megállapították, hogy a légszennyezésnek kitett terhes anyák magzatai kisebb méretűek - jelent meg az Environmental Health Perspectives című nemzetközi folyóiratban.

Dr. Adrian Barnett, a Queenslandi Műszaki Egyetem kutatója elmondta, hogy vizsgálatuk során több mint 150,00 ultrahangos mérést készítettek. A kutatók a Brisbane 14 kilométeres körzetében élő terhesek magzatainak mérési eredményeit hasonlították össze a légszennyezettség mért értékeivel. A nagyobb veszélynek kitett anyák magzatai minden mutatójukban (has- és fejkörfogat, combcsont hossz) rosszabb eredményeket produkáltak egészségesebb környezetben élő társaiknál.

A 10 éven át tartó kutatásban Dr. Craig Hansen (USA Környezetvédelmi Hivatal) és Dr. Gary Pritchard (PacUser) segítettek Dr. Barnettnek. A magzatokat 13-26 hétig követték nyomon. "Tudomásunk szerint ez az első vizsgálat, mely ultrahangos mérésre alapoz, szemben az eddigi születési súly alapján értékelő kutatásokkal" - hangsúlyozta Dr. Barnett. A születési súly ugyanis nem az aktuális növekedést tükrözi.

Dr. Barnett azt is elmondta, hogy mivel az újszülött súlya meghatározó tényező a gyermek egészsége szempontjából, kiemelt jelentőségű a magzati súly mérése a terhesség során. A nagyobb méretű újszülöttek később magasabb IQ-val rendelkeznek, és esetükben alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata is.

Sokan úgy gondolják, hogy Brisbane-ben nem jelentős a légszennyezés mértéke, hiszen a levegő tisztának látszik. A legtöbb károsító anyag azonban szabad szemmel láthatatlan, a brisbane-iek pedig szeretnek sokat a szabad levegőn tartózkodni, ezért a városiak, különösen a forgalmas utak közelében élők, elég nagy veszélyben vannak. A veszélyes anyagok között szerepel például a dízel autókból kibocsátott kéndioxid is - a légszennyezés legnagyobb része ugyanis az autók kipufogójából származik. A szakértők ezért azt ajánlják a kismamáknak, hogy lehetőség szerint óvakodjanak a szennyezett levegőjű helyektől.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra