Számukra halálos lehet a hosszú papírmunka

Az Európai Bizottság álláspontjával is ellentétes az a hazai eljárási rend, amely a "ritka betegek" számára hozzáférhető és érdemi terápiák támogatását javasolja - így a immuntrombocitopénia nevű ritka betegség esetében is.

Az említett autoimmun betegség miatt például csupán alig kétszázan lehetnek érintettek hazánkban, és bár létezik megfelelő terápia, a betegek mégis rettegésben élnek, mire a kezelés időpontja elérkezik.

Az immuntrombocitopénia (ITP) a vérlemezkéket megtámadó autóimmun betegség, előfordulása kb. 50/1 millió lakos évente. E betegségben az immunrendszer hibás működése miatt olyan antitestek jelennek meg a beteg szervezetében, amik reakcióba lépnek a vérlemezkékkel, elpusztítják azokat, és a csontvelőben történő vérlemezke-képződés is csökkent aktivitást mutat. Jellemzően két formája van a betegségnek: gyermekek esetében a folyamat hevenyen keletkezik és magától képes megszűnni, ezzel szemben felnőttekben jelentkezve jellemzően krónikus betegséget jelent. A felnőtt betegek zöme 40 év körüli nő. A terápiához szükséges kérelmek jóváhagyása ugyanis hosszú papírmunkával jár, ami alatt jelentősen romolhat az érintettek állapota.

A terápia alkalmazásához minden egyes alkalommal Egyedi Méltányossági Kérelmet (EMK) kell benyújtani az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP). Jóllehet, az egészségbiztosítónál általában zöld utat adnak a kérelemnek, ám az engedélyezéshez szükséges adminisztráció olykor hetekig is húzódhat. A betegek állapota viszont - a kórforma jellegéből adódóan - gyorsan és radikálisan romolhat, szinte egyik napról a másikra. Az érintettek minden alkalommal attól tartanak, hogy későn érkezik meg a jóváhagyás.

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége (www.rirosz.hu) a Hematológiai Szakmai kollégiummal karöltve régóta szorgalmazza az eljárási rend egyszerűsítését, ám mindeddig semmi nem történt az ügyben. Ezúttal egy levélben fordultak az egészségügyi miniszterhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.