Sikeres szívműtétet akar? Szedjen előtte gyógyszert!

19 nagy vizsgálat összevont eredménye alapján a szívműtétek előtt alkalmazott sztatin- (koleszterinszintet csökkentő gyógyszer) kezelés 1,5%-kal csökkentette a kockázatot, és 43%-kal csökkentette a korai halálozás esélyét.

A Kölni Egyetemi Kórház munkatársai által publikált tanulmány összesen 31725 szívműtéten átesett beteg adatait elemezte, közülük 17201 részesült műtét előtti sztatin kezelésben, 14524 pedig nem. A kezeltek körében 2,2%-os halálozást találtak, míg ez az érték a másik csoportban 3,7% volt. A pitvarfibrilláció előfordulása 24,9% és 29,3% (esélyhányados: 0,67) volt a két csoportban. Az agyvérzés esetében 2,1% volt a kialakulás kockázata a megelőző kezelés mellett, és 2,9% anélkül (esélyhányados: 0,74). A preoperatív sztatin kezelés azonban nem befolyásolta a műtét utáni szívinfarktus, illetve veseelégtelenség kialakulásának kockázatát.

A kutatók rámutattak, hogy a megelőző kezelés hatására létrejövő kockázatcsökkenés körülbelül 67 beteg életben maradását jelentette. "Habár a vizsgált minta nagy, az úgynevezett meta-analitikus vizsgálatnak vannak bizonyos korlátai" - jegyezte meg Dr. Liakopoulos, a kutatócsoport vezetője. "A sztatinok megelőző használatának rutin alkalmazása korai lenne az összes szívműtét előtt álló beteg esetében, meg kell várni, míg a randomizált klinikai vizsgálatok elegendő bizonyítékokat szolgáltatnak" - hangsúlyozta a szakember.

"Mindazonáltal úgy hisszük, hogy elfogadható a kezelés, és összhangban van a jelenlegi útmutatókkal, melyek támogatják a koszorúér betegség miatt szívműtétre előjegyzett és a magas szív és érrendszeri kockázattal rendelkező hiperlipidémiás betegek műtét előtti és utáni lipidcsökkentő kezelését" - tette hozzá a kutató.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra