Rosszul tudtuk, mióta lakható a Föld

Több milliárd éves kőzetek vizsgálatával a kutatók megállapították, hogy az eddig véltnél jóval később érkeztek az élet alapkövei a Földre.

A tudományos világban számos vita folyik arról, hogy pontosan mikor érkeztek meg az alapvető építőelemek a Földre . A Kölni egyetem tudósai által vezetett kutatócsoport a legrégebbi megőrződött köpenykőzeteket elemezte, és új információkra bukkant az óceánok eredetéről és a földi élet kialakulásáról. A szakemberek felfedezték, hogy az elemek nagy része, amelyek elengedhetetlenek az óceánok és az élet kialakulásához - például a víz, a szén és a nitrogén -,a Föld történetének csak későbbi szakaszában érkeztek a bolygóra.

Nem a kezdetek óta van víz a Földön

Sok kutató korábban úgy vélte, hogy ezek az elemek már eleve ott voltak a Föld formálódásakor. Az új eredmények azonban azt mutatják, hogy a víz nagy része valójában csak akkor érkezett a Földre, amikor szinte már teljesen kialakult a bolygó. Az illékony elemek, mint amilyen a víz is, az aszteroidáktól származnak, tehát olyan bolyongó építőkövektől, amelyek a Naprendszer külső részén formálódtak.

Föld, bolygó, víz, szén, nitrogén, földi élet, alapkövek
Az eddig véltnél jóval később érkeztek az élet alapkövei a Földre. Fotó: Getty Images

"Az általunk elemzett kövek a legrégebbi, ismert köpenykőzetek. Segítségükkel úgy tekinthetünk bele a Föld korai történetébe, mintha egy ablakon át néznénk" - mondta Mario Fischer-Gödde, a Kölni Egyetem geológiai és ásványtani intézetének kutatója. A kutatók összehasonlították a Föld mai köpenyének összetételével a legrégebbi, mintegy 3,8 milliárd éves, archaikumi köpenyeredetű kőzeteket, amelyek olyan összetételűek, mint az aszteroida, amelyből kialakultak.

A tudósok meghatározták a nagyon ritka, ruténium nevű platinafém izotópsűrűségét is - a Föld köpenye a 4600 millió évvel ezelőtt kezdődött és 2500 millió éve véget ért archaikumban tartalmazott ilyen fémeket. A ritka platinafém a Föld növekedési fázisának egyik indikátora.

"Az olyan platinafémek, mint a ruténium, rendívül magas hajlandóságot mutatnak arra, hogy kölcsönhatásba lépjenek a vassal. Ezért amikor a Föld formálódott, a ruténium valószínűleg teljesen feloldódott a Föld fémes magjában" - magyarázta a tudós.

Mióta lakható a Föld?

Mi történne, ha felgyorsulna a Föld? A válaszért kattintson ide!

"Az eredmények szerint a Föld igazán későn, csak a növekedési időszak végén vált valóban lakható bolygóvá" - mondta Martin Van Kranendonk, a kutatásban szintén részt vevő Új-dél-walesi Egyetem (UNSW) tudósa. A szakértő szerint azért érdekes ez a felfedezés, mert segít megérteni a földi élet eredetét, az ember kialakulását, sőt azt is, hogy egyedül vagyunk-e, vagy esetleg vannak szomszédjaink az univerzumban.

A bizonyítékok szerint az élet meglepően gyorsan alakult ki - alig néhány száz millió év alatt. Ez most sok időnek tűnik, de távol van attól, amit eddig hittünk, hogy az élet félmilliárd, vagy éppen több milliárd év alatt alakult ki - emelte ki. "Ez reményt ad arra, hogy életre leljünk más bolygókon, amelyek rövidebb geológiai történelemmel rendelkeznek. Mert ha az élet ilyen gyorsan kialakulhatott itt, akkor talán máshol is ilyen gyors lehetett" - véli a tudós.

"Azon tény alapján, hogy még mindig megtalálhatók a ritka platinafémek nyomai a Föld köpenyében, azt feltételezhetjük, hogy ezek csak az után adódtak hozzá, hogy a bolygó magja már kialakult. Tehát biztosan csak a Föld és egy aszteroida vagy más planetezimálok közötti ütközések eredményei" - tette hozzá Carsten Münker, a Kölni Egyetem tudósa. A kutatók elméletei szerint tehát a víz és más illanó elemek - például a szén és a nitrogén - csak a Föld nagyon késői szakaszában érkeztek a bolygóra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra