Nem ürülék, hanem árvaszúnyoglárva úszott a Balatonon?

Két hete szombaton a Magyar Úszás Napján több úszó, köztük olimpikonok is megbetegedtek. Először a Balaton vizét okolták, mert állítólag ürülék került a vízbe. Most új magyarázattal szolgálnak.

Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy Balatonban két hete szombaton. Kísértetiesen hasonlít az interneten megjelent "szennyszőnyegnek" nevezett fénykép egy biológiai jelenségre - mondta a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában G. Tóth László, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének igazgatója.

A szakértő kifejtette: bizonyos időközönként az iszapban élő árvaszúnyoglárvák egy időben kirajzanak, feljönnek a vízfelszínre, bebábozódnak, majd az összes kis árvaszúnyog kirepül és ott marad egy rakás lárvabőr. Emellett egy olyan anyagot is termelnek, amelyek ezeket a bábokat összetartják és összeterelik.

G. Tóth László szerint amúgy is valószínűtlen, hogy száz négyzetméternyi ürülék megjelenjen a vízben, hiszen egyrészt a hajózási szabályzat tiltja a tartályok ürítését a vízen, másrészt ekkora mennyiségű szennyezéshez hatalmas hajónak kellett volna kifutnia.

Ürülék vagy szúnyogfüggöny úszott a Balatonban? (Fotó: Europress)

Az illetékes minisztérium közleményében a legutolsó mérésekre hivatkozva azt írta: kiváló minőségű a Balaton vize, semmilyen egészségügyi kockázat nem merült fel - idézi a közleményt a Hír24 .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.