Nem meglepő, mi lett az idei év szava

A pandémia lett 2020 szava a Merriam-Webster online szótár szerkesztői szerint, de a Német Nyelv Társasága is a koronapandémia szót választotta az év legfontosabb szavának.

Klímahisztéria - idén januárban ezt a kifejezést választotta 2019 legellenszenvesebb szavának a Darmstadti Egyetem nyelvészekből és újságírókból álló független bizottsága. Részletek itt.

A legmegbízhatóbb amerikai online szótárnak tekintett Merriam-Webster hétfőn jelentette be, hogy a pandémiát választották az év szavának. Peter Sokolowski, a szótár főszerkesztője elmondta, hogy ezzel a bejelentéssel valószínűleg nem okoztak nagy meglepetést. Szerinte a szó használata általánossá vált, illetve valószínűleg később is jellemzi majd ezt az időszakot, ha szóba kerül.

A Merriam-Websternél a pandémiát választották a 2020-as év szavának
A Merriam-Websternél a pandémiát választották a 2020-as év szavának. Fotó: MTI/AP/AP/Jenny Kane

A Merriam-Webster.com honlapon januárban ébredt fel a latin és görög gyökerű szó iránt az érdeklődés, majd februárban, amikor a koronavírus-járványnak már Amerikában is voltak halálos áldozatai, ez fokozódni kezdett. Az Egészségügyi Világszervezet március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírus-járványt, és ennek következtében ismét nagyot nőtt a szóra rákeresők száma, majd egész évben jelentős maradt iránta az érdeklődés. Sokolowski hozzátette, hogy a koronavírus szintén versenyben volt, akárcsak a karantén vagy a tünetmentes kifejezések, amelyek használata ugyancsak a járvánnyal összefüggésben vált gyakoribbá.

A Német Nyelvi Társaság (GfdS) a koronavírus-járványt, pontosabban a koronapandémiát (németül: corona-pandemie) választotta az év szavának. A társaság hétfőn Wiesbadenben publikált közleménye szerint a második helyre a lezárás került, amely a pandémia miatti korlátozásokra utal. A társaság évente tíz szót és kifejezést választ ki, amelyek nyelvi szempontból különleges módon határozták meg az év politikai, gazdasági és társadalmi életét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra