Miért válnak hatástalanná a rákellenes gyógyszerek?

Brit tudósoknak sikerült fellebbenteni a fátylat a rákbetegség egyik leghalálosabb titkáról: a daganat ugyanis egyetlen személyben is eltérő formákban jelentkezhet!

Egyetlen daganat ugyanazon az emberen belül is rendkívül eltérő lehet, mert ugyanazon daganat különböző részei eltérő génekkel rendelkezhetnek. Ráadásul a mellkasra átterjedt daganat genetikailag teljesen eltérő lehet az eredeti vesedaganattól. A felfedezés azért óriási horderejű, mert a rákról hagyományosan azt gondolták, hogy olyan betegség, melynek során egyetlen sejt elburjánzása következtében létrejön egy tumor, amelynek mindegyik sejtje egyforma. Most kiderült, hogy a betegség ennél sokkal összetettebb. A genetikai változások megmagyarázzák, hogy az orvostudomány fejlődése ellenére miért okoz a rák ilyen sok halálozást, és miért állhat le hirtelen egy olyan gyógyszer működése, amely eleinte hatékonynak mutatkozott.

A Cancer Research UK kutatásában a londoni Royal Marsden kórház veserákos betegeinek szövetmintáit vizsgálták. Több szövetmintát vettek a fő vesedaganatból, és ezek génjeit egymással és a test más olyan területeiből vett szövetmintákkal is összehasonlították, ahová a daganat átterjedt. Az ugyanabból a betegből származó minták közül genetikailag nem volt két egyforma, még az ugyanabból a daganatból vett szomszédos minták is jelentős eltérést mutattak.

A szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője, Charles Swanton professzor úgy véli, az eredmények sokkal árnyaltabb képet adnak a rákról. Igaz, hogy a kutatás egyelőre korai szakaszában jár, a későbbiekben azonban az orvosok egy helyett valószínűleg több szövetmintát is vesznek majd a betegekből. Az adott beteg daganataiban közös mutációk, valamint a folyamat korai szakaszában bekövetkező mutációk azonosítása kulcsfontosságú lehet a sikeres kezelés szempontjából. A genetikai változások a daganatokban az idő előrehaladtával felhalmozódnak, ezért a korai diagnózis szintén létfontosságú.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.