Miért jó az alkoholmentes vörösbor?

Bár sokak szerint nem ugyanolyan ízű, mint az igazi, az alkoholmentes vörösbor fogyasztása a szívbetegség magas kockázatának kitett férfiakban csökkentheti a vérnyomást, így talán mégis érdemes tenni vele egy próbát.

A szeptemberi számában megjelent kutatásból az derült ki, hogy azokban a középkorú és idősebb férfiakban, akik négy héten át naponta fogyasztottak alkoholmentes vörösbort, a szisztolés és a diasztolés vérnyomás is csökkent. A Barcelonai Oktató Kórház kutatását vezető Gemma Chiva-Blanch elmondta, hogy egészséges étrend és egészséges életmód mellett az alkoholmentes vörösbor fogyasztása valóban segíthet a magas vérnyomás megelőzésében.

A kísérlet során a vörösbor, az alkoholmentes vörösbor és a gin hatásait hasonlították össze. Hatvanhét olyan résztvevőt választottak, akik 2-es típusú diabéteszben szenvedtek, illetve a szív-érrendszeri megbetegedések legalább három kockázati tényezőjével rendelkeztek (dohányzás, magas vérnyomás, túlsúly vagy elhízás, a korai szívkoszorúér-betegség családi kórtörténete).

Egy kéthetes absztinencia időszak után a résztvevőket három csoportba osztották: az első 1 deciliter gint, a második 1 deciliter vörösbort , a harmadik pedig 1 deciliter alkoholmentes bort ivott. Négy hét napi fogyasztás után váltottak, és addig váltogattak, amíg mindegyik férfi mindegyik italt nem fogyasztotta.

A kutatók mindegyik forduló után mérték a vérnyomást, a pulzusszámot és a vér nitrogén-monoxid szintjét, majd statisztikai elemzést végeztek. A vörösbor fogyasztása után csökkent a vérnyomás, de statisztikailag nem jelentős mértékben. Az alkoholmentes vörösbor fogyasztását követően azonban a vérnyomás jelentősen visszaesett: a szisztolés vérnyomás körülbelül 6 Hgmm-rel, a diasztolés pedig 2 Hgmm-rel. A szerzők úgy vélik, ezek a változások elméletileg 14 százalékkal csökkenthetik a szívbetegség, és 20 százalékkal a stroke kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra