Miért ásítunk?

Egyes hiedelmek szerint azért ásítunk, mert oxigénhiányunk van. Csakhogy a baba is ásít az anyaméhben, holott nem is szájon át lélegzik, akkor miért?

Az ásítás egy ősi reakció, ösztönös cselekvés, amely egyes állatoknál az udvarlásnál vagy a békülésnél, míg az embernél az álmosságtól vagy az unalomtól jelentkezik. Ez utóbbi miatt tartotta magát sokáig az a nézet, hogy az ásítás akkor következik be, hogyha a vérben megnövekedik a szén-dioxid tartalom és ezért oxigénre van szüksége (vagy szén-dioxid ürítésre), ami előidézhet ásítást. A kutatók ezen állítás igazságában Hippokratész óta hittek, de azóta kutatások bebizonyították, hogy ez helytelen állítás, mert a normál belégzéssel összehasonlítva valójában kevesebb oxigén jut a szervezetbe.

Tudta-e? Ha ásítunk, és a mellettünk ülő ember szintén ezt teszi, nincs okunk aggodalomra. Nem arról van szó, hogy unja a társaságunkat, épp ellenkezőleg: nagyon is velünk érez - olvasson tovább! Másik feltételezett oka az ásításnak az egyén vágya izmainak kinyújtóztatására. ezért lehet az ásítás a test segítségére abban, hogy megőrizze a cselekvésre való állandó készenlétet. Más források azt állítják, hogy az ásítás segíthet a személy éberségének növelésében: megfigyelték, hogy az ejtőernyősök ásítanak az ugrás előtti pillanatokban.

Miért változik évszakonként?

A Frontiers in Evolutionary Neuroscience folyóiratban megjelenő tanulmányban a Princeton Egyetem kutatói 2011-ben első alkalommal mutatták ki, hogy az emberek ásításának gyakorisága az évszakoktól függően változik, és az emberek kisebb valószínűséggel ásítanak, amikor a külső hőmérséklet meghaladja a testhőmérsékletet. Pontosabban: csak egy meghatározott hőmérséklet-tartományban ásítozunk. Ezt úgy tesztelték, hogy bécsi járókelők ásításának gyakoriságát vizsgálták nyári és téli hónapokban, majd összehasonlították az eredményeket egy azonos kísérlettel, amit szárazabb éghajlaton, Arizonában végeztek.

Azt kapták, hogy kevesebbet ásítunk nagy melegben (37 fok környékén, például a nyári Arizonában) és a fagypont környékén (a téli Bécsben). Ez azt jelenti, hogy az ásítások számát nem a napos órák száma, hanem egy meghatározott hőmérséklet-tartomány befolyásolja, ami körülbelül 20 fok körül ingadozik.

Ön tudja, miért ásít?

Ön tudja, miért ásít?

Miért ragályos?

Az ásítás reflex ragadóssága már rég megfigyelt jelenség, 1508-ban Erasmus írta le a következőt: "Egy ember ásítása ásításra készteti a másikat." Ilyen együttérző ásításra késztethet továbbá, ha figyeljük egy másik ember arcát, miközben az ásít (főleg a szemeit), vagy akár az ásításról olvasás, gondolkodás, sőt egy ásító ember képe is kiválthatja ezt a reflexet.

Miért nem hallunk ásítás közben?

Igazán jóleső, nagy ásítás közben nem hallunk, mert az orrlyukból a középfülbe vezető, úgynevezett Eustach-kürt - amelyen keresztül levegővel töltődik fel a járat - ilyenkor elzáródik, ezáltal a középfülben vákum keletkezik, amely "behúzza" és megfeszíti a dobhártyát, amely így nem képes felfogni az érkező rezgéseket - és a folyamat néhány másodpercre erősen tompítja a hallást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Éjjel észak felől kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak fölénk, változóan felhős idő várható, de emellett is lesznek derült területek - főként a középső országrészben. Péntek hajnalra foltokban pára, köd is képződhet. Csapadék nem valószínű. A légmozgás mindenütt mérséklődik, legyengül.Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős fagyzugokban fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő területeken, vízpartok mentén enyhébb lehet a reggel. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!