Mesterséges intelligenciával klónozta barátnőjét egy férfi

A mesterséges intelligencia még csak most bontogatja szárnyait, de már sokféle felhasználásával próbálkoztak. Most például egy férfi a saját barátnőjéről készített másolatot ennek segítségével.

Enias Cailliau azt tűzte ki célul, hogy digitálisan újratervezi a barátnőjét – írja az Interesting Engineering. Állítólag Sacha teljesen egyetértett a tervvel, és lenyűgözte saját maga klónozott változata.

Mindenki saját barátnőt kreálhat egy applikációval

A férfi először a LangChain szolgáltatás segítségével létrehozott egy nagy nyelvi modellt, ami jól tükrözte barátnője személyiségét. Ezután a Google Bard chatbotjának segítségét kérte, aki a lány YouTube és Instagram-profilja alapján leírta, hogyan látja a személyiségét. Amikor ezzel is elkészült, szövegalapú programok mellett egyéb szolgáltatásokat is bevont.

A már mesterséges intelligenciaként létező barátnőjének hangot is adott, amelyhez a rövid szövegből hangklónozásra képes ElevenLabs szoftvert használta. Végül pedig egy szelfikészítő algoritmust is hozzáadott az LLM-modelljéhez, a kész konstrukciót pedig a Steamship segítségével összekötötte a Telegram közösségi alkalmazással. Az általa készített alappal mindenki saját barátnőt kreálhat magának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.